Tegnap még hős volt, ma már utálja a világ az anyja miatt

Tegnap még hős volt, ma már utálja a világ az anyja miatt

iskola
PUBLIKÁLÁS: 2017. december 13. 14:00
Bors

Keaton Jones nevét két nap alatt szó szerint megismerte a világ, miután anyja kitette Facebookra azt a felvételt, melyen a fiú elmeséli, milyen bántalmazásokban van része az iskolában amiatt, hogy az orra mérete és formája eltér az átlagostól. A Knoxville-i fiút egy csapásra sok A-listás híresség és sportoló biztosította együttérzéséről, és több felajánlást is érkezett a család számára több filmpremierre - írja a Daily Mail. Egy férfi, Joseph Lam pedig létrehozott egy adományoldalt a fiúnak, hogy a jövőjét egy kicsit segítse, vagyis hogy mindenképpen tudjon egyetemre menni. 

Lam akkor írta, hogy nem ismeri a nőt, de egész egyszerűen segíteni akart a családnak, és hozzátette, tudja, ezt a helyzetet a pénz nem oldja meg, viszont más ötlete nem volt. 20 ezer dollár volt a cél, de 57 ezer dollárt ajánlottak fel addig. Az anya másnap kiírta a Facebookra, hogy annyira meghatott a világ reakciója, hogy nem talál szavakat. Ugyanakkor kiemelte: neki anyaként meg kell találni a módot arra, hogy fiának megtanítsa, mi a valódi elfogadás, és mi a mostani figyelem között a különbség. Az utóbbira nem kellett sokat várni, a világ ugyanis egy pillanat alatt a család ellen fordult egy kép miatt.

Kimbery Jonesékról ugyanis találtak két olyan fotót, ahol az egész család egy konföderációs zászlóval pózol. “Tegnap a fiam egy hős volt, tegnap a világ szeretett minket. Ma ellenünk fordultak, utálnak minket” - mondta az anya, akinek közben folyt a könnye. A nő elmondta, hogy sem ő, sem a családja nem rasszista, a képeket ironikusnak és viccesnek szánták. Ha képesek lennének rá, akkor meg nem történtté tennék a dolgot, mert már tudja, akik akarják, félreértik.

Keaton iskolája ugyanakkor megerősítette, hogy fiú legalább egyszer iskolai zaklatás áldozata volt. Erre azért volt szükség, mert azzal is megvádolták a családot, hogy az egész történet kitalált.

A családnak gyűjtő Lam számláját pedig felfüggesztették a Go Fund Me, mondván a pénzt kérő nem ismeri a családot. Miközben Lam sosem állította, hogy a család barátja lenne. Keaton testvére ugyanakkor arról számolt be, hogy az Instagramon keresztül nyilatkozó KimberlyJones_38 nem az édesanyja, ugyanis neki privát fiókja van, és nem is kérdezte ott senki a történtekről. Továbbá hangsúlyozta, ők senkitől nem kértek pénzt, és nem is tervezték, hogy kérnek. Kiemelte, akik ismerik őket, tudják, hogy nem rasszisták.

Az anya azt is elmondta a riportereknek, szerinte a fia videójának továbbra is van létjogosultsága, és jó, hogy ennyien megosztották, mert egy olyan problémára hívja fel a figyelmet, amellyel igenis foglalkozni kell. Az utóbbi két hétben két gyermek is felakasztotta magát, mert az iskolában zaklatták. Egyikük 10 éves volt, másikuk 13. 

Mi a baj a konföderációs zászlóval?

2015-ben újabb lendületet kapott a egykori konföderációs zászló jelentésárnyalatairól szóló vita. Ekkor ugyanis egy fehér rasszista fiatal férfi agyonlőtt kilenc fekete hívőt egy charlestoni templomban. Dylann Roof gyakran pózolt a zászlóval. Egy héttel később több száz fekete és fehér tüntető vonult fel a zászló ellen tiltakozva. Nikki Haley kormányzó ezután azt javasolta, vegyék le a konföderációs zászlót Columbiában az állami törvényhozás épülete elől, mert olyan szimbólum, amely megosztja az embereket. Erre többen felemelték a hangjukat, hogy azt a zászlót konkrétan 1962-ben a deszegregáció ellen emelték az állami törvényhozás épülete elé, vagyis az eltávolítása nem indokolt, miközben a feketék szerint ez az elnyomás jelképe.

A konföderációs zászlót 1861 és 1865 között a polgárháborúban használták a rabszolgatartó déli államok. Egyesek szerint tagadhatatlan: a fehér felsőbbrendűség szimbóluma. Mint azt korábban az Index megírta, a SurveyMonkey által 2015-ben készített felmérés is bizonyítja, a zászló megosztja az amerikaiakat: 49 százalék a rasszizmus jelképének tartja, míg másik 49 százalék csak a déli büszkeséget látja benne. A Sons of Confederate Veterans nevű szervezet szerint a polgárháborúban elesett déli katonák emlékének megőrzése az egyik fő célja a zászló használatának délen. 

Bővebben itt olvashat a zászlóról.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.