Rokonai azt hitték, hogy egy emésztőrendszeri betegségben elhunyt a 44 éves Sakorn Sacheewa, azonosították is a holttestét, aztán elhamvasztották. Majd hét hónappal később, december 17-én egyszer csak megjelent a thaiföldi otthonában a férfi. Mostohatestvére a Bangkok Postnak azt mondta, „teljesen lesokkolt, mikor megjelent”.
A Charoen Lekdi azt is elmondta, hogy hét hónapja a rendőrség azzal kereste fel őket, hogy Sacheewa elhunyt bérelt otthonában, és hogy vigyék el a holttestét. A családtagok meg is érkeztek a Navamindradhiraj Egyetem orvosi karára, hogy azonosítsák a holttestet. A hulla erősen fel volt puffadva és szinte felismerhetetlen volt, valamint a fogsora is más volt, ugyanis Sakornnak hiányzik az első két foga. Egy hivatalnok azonban erősködött, azt mondta nekik, hogy az aggodalmaik ellenére vigyék haza a testet.
Amit meg is tettek, vallásos szertartás keretein belül elbúcsúztatták, majd elhamvasztották.
Amikor Sakorn először megjelent hét hónappal később, a családtagok teljesen elképedtek, azt hitték, hogy egy szellemet látnak. A férfi elmesélte nekik, hogy azért volt ilyen sokáig távol, mert 2016 januárjában elszegődött egy halászhajóhoz dolgozni. Sakorn szerint ezalatt egy mianmari férfi ellophatta a személyigazolványát. Jelentette is a hatóságoknál, hogy eltűntek a papírjai és igényelt is helyettük újat. Csak mikor otthagyta a munkáját és hazatért, tudta meg, hogy a családja azt hiszi elhunyt.
A férfi most azt reméli, hogy módosítani tudja a hivatalos iratokat, amelyek szerint ő 2017 május 18-án elhunyt.
Azt a mai napig nem tudni, kit is hamvasztottak igazából el.
(via Mirror)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.