Aktuális

Különös kegyetlenség Baranyában: átvágta volt főbérlője Achillesét

Bors

Létrehozva: 2017.12.04.

Életveszélyt okozó testi sértés bűntettével vádolják P. S.-t, aki brutális módon okozott maradandó fogyatékosságot volt főbérlőjének. 

A vádlott 2001-ben ismerkedett meg a sértettel, akinek lakásában két évig lakott albérlőként. A sértett 2004-ben a vádlott által lakott ingatlanból elköltözött. A sértett újabb lakóhelyén P. S. több hónapot lakott, majd alkalomszerűen, évente meglátogatta a sértettet és egy-két napot nála töltött. 2016. november 13-án a vádlott megjelent a sértett lakóhelyén és felajánlotta neki, hogy az általa hozott fagyasztott csirkét együtt készítsék és egyék meg. Másnap délelőtt együtt elmentek a közeli élelmiszerboltba vásárolni, amikor a sértett 4 liter bort is vett. 

Megitták a bort, amitől lerészegedtek, majd délután összevesztek. A vádlott megtámadta a sértettet, többször arcon ütötte. A vádlott ezután az asztalon található kések közül az egyikkel a sértett felé szúrt. A sértett védekezett, a kés pengéjére erősen ráfogott a tenyerével, ezért a szúrás nem érte el. A vádlott ekkor abbahagyta, majd később mellkason szúrta a sértettet. Ezután a vádlott a sértett mindkét lábát felemelte, a jobb és bal bokáját megszúrta, és mindkét lábán elmetszette az Achilles ínt. A sértett nem tudott felállni, az ágyban feküdt fél órát, amikor a vádlott ismét ököllel ütötte és rátérdelt. A vádlott, miután abbahagyta a sértett bántalmazását, az éjszakát annak lakásában töltötte, miközben az az ágyában feküdt. A vádlott 2016. november 15-én, az este ment el a  házból. A sértett az éjszakát a házban töltötte, majd másnap a délutáni órákban értesítette a mentőket. A sértett mellkasát ért sérülés súlyos, életveszélyes volt, az Achilles ín sérülései miatt maradandó fogyatékosság is kialakulhat.

Az ügyben hétfőn kezdődött a tárgyalás a Pécsi Törvényszéken. 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek