Aktuális

Hasüregbe került a baba, az orvos 30 másodperc alatt kiszedte az anyából

Bors

Létrehozva: 2017.12.27.

Masina Frost életet adott kislányának, Sephinának, de mindez kész csoda volt. A kismamának ugyanis a méhe megrepedt, ezért a baba a hasüregbe került. Az anya még ezt megelőzően azért ment kórházba, mert a terhesség 31. hetében egyszer csak rosszul érezte magát.

Az asszonynak hatalmas szerencséje volt, mert Andrew Shennan professzor vizsgálta meg, aki azonnal észlelte a problémát, és azt is tudta, nincs idő. “Másodperceink voltak arra, hogy kiszabadítsuk a babát. Érzéstelenítőt adtunk az anyának, és az első szikevágástól a gyerek kiemeléséig 30 másodperc telt el. Ez volt a leggyorsabb sürgősségi császármetszés, amit valaha csináltam” - mondta az orvos, akire a történtben részvevők mindegyike büszke.

Az orvos azt is kiemelte, ha az édesanya nincs vele, akkor bizony elvesztik a babát.

Masina Frostnak természetes úton nem lehetett gyermeke, így a mesterséges megtermékenyítést választották a férjével. Első közös gyermekük 2012-ben született. A második terhesség során azonban komplikációk léptek fel, leszakadt az anya méhe, így a babát  császármetszéssel hozták világra, de sajnos későn.

Annyi ideig állt fenn az oxigénhiányos állapot, hogy a gyermeknek agyi károsodása is lett. Kilenc hónapot élt. Amikor a házaspár úgy döntött, a történtek ellenére, egyszer még próbálkoznak, az orvos figyelmeztette őket, hogy kockázatos a dolog. De erre senki nem számított.  Sephina egyébként hála az orvosnak, teljesen egészséges 1 hónapos kislány lett most szerdán.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194277_auto_resized.jpg
origo.hu

A rákos Katalin hercegné elképesztő dolgot tett Harry herceggel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27840_resized.jpg?avcount=1715027418
origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193111_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193591_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A pesti éjszakából ismert biztonságiakkal védi magát Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193579_auto_resized.jpg
ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194398_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter védett vasúti kocsija: ezt válaszolta a MÁV

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27838_resized.jpg?avcount=1715027418
origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186108_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194936_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715027418
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715027418
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?