Ahogy azt néhány napja elsőként megírtuk, a rendőrök egy kamerafelvételből kivágott képeket mutattak a tragédia közvetlen közelében lévő csemegebolt alkalmazottjának.
– Egy nyolc fős, rossz arcú társaság volt a képen, toltak egy babakocsit, az egyik asszony kezében pedig egy kisbaba is volt. Azt kérdezték, hogy nem láttam-e őket aznap – nyilatkozta a lapunknak akkor Pankotai Anita. Ő volt az, aki a hatóságokat is értesítette az esetről.
Ahogy arról a Bors beszámolt: az újszülött teljesen meztelenül feküdt a mező utcai társasház házfala és a ruhaadományoknak fenntartott fehér konténer között november 19-én Nyíregyházán. A szerencsétlen kislányról még a köldökzsinórt sem vágták le rendesen. Információink szerint a boncolás során megállapították, hogy a baba egészségesen született, így vélhetően a kihűlés vezetett a halálához.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen folytat nyomozást. Most arra kérik azt a nőt és férfit, akik hat gyermekkel együtt tartózkodtak a Nyíregyháza, Mező út 6. szám alatti társasház előtt november 19-én 14 órától 17 óráig, hogy jelentkezzenek a rendőrségen.
Emellett azok jelentkezését is kérik, akik a képen látható „Street One” márkájú, lila színű virágmintás női felső korábbi viselőjéről rendelkeznek információval.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.