Tizenhárom és fél évet kell eltöltenie fegyházban annak a tápiószelei férfinak, aki 2014-ben hónapokon keresztül begyógyszerezte saját lányát, hogy megerőszakolhassa – így döntött tegnap nem jogerősen a bíróság. Az akkor 13 éves Viktóriát teherbe is ejtette, s a lány megszülte saját apja gyermekét. A másodrendű vádlott, a férfi élettársa – Viktória anyja – 3 év 6 hónap börtönt kapott kiskorú veszélyeztetése miatt. Mint korábban megírtuk: Éva, az édesanya tudott a szörnyűségekről, mégsem szólt senkinek. Mindkét szülő felügyeleti jogát is megszüntették, és mindketten előzetesben maradnak a jogerős ítéletig.
Az erőszakolókkal általában a rabtársak sem bánnak kesztyűs kézzel a börtönben. Hogy fogadhatták akkor a saját gyerekét teherbe ejtő B. Lászlót? A tavaly óta előzetesben ülő férfi névtelenséget kérő ismerőse meglepő választ adott a Borsnak: „mindenki fél tőle, mert bárkit beköp a smasszereknek. Szakács, ilyen végzettséggel egy börtönben aranyélete van az embernek” – mondta informátorunk, aki szerint a tápiószelei apa egész életében erőszakosan bánt a nőkkel.
B. László a vád szerint többször is olyan gyógyszereket adott a 13 éves Vikinek, amelyektől elálmosodott, elaludt és az eszméletét is elvesztette. A tegnapi tárgyaláson az igazságügyi orvosszakértői véleményt ismertették. Az volt ugyanis a fő kérdés, hogy a férfi valóban követhetett-e el erőszakot a saját gyerekén úgy, hogy az öntudatlan állapotban volt. A szakvélemény szerint embere válogatja, kire hogyan hatnak ezek a gyógyszerek. Egy átlagos gyerekre azonban egyértelműen altató, izomlazító, görcsoldó hatással vannak.
A most 16 éves Viki azóta még egy gyermeknek életet adott, de máig rejtély, hogy a kis Renátónak ki az apja. Úgy tudjuk, a lány az első gyerek után egy idős, börtönviselt férfihoz került. Ebben az időszakban esett másodszor teherbe.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.