Aktuális

Észak-Korea áll a zsarolóvírus mögött?

Bors, MTI

Létrehozva: 2017.12.19.

A Trump-kormány hivatalosan Észak-Koreát teszi felelőssé a WannaCry zsarolóvírus-támadásért, melynek során több ország egészségügyi, közigazgatási és pénzügyi szektorát érte támadás - tette világossá a The Wall Street Journal című napilap honlapján hétfő este közzétett írásában Tom Bossert, a Fehér Ház belbiztonsági tanácsadója.

„A támadás széles körű volt, milliárdokat emésztett fel, és Észak-Korea közvetlenül felelős érte” - húzta alá Bossert, aki világossá teszi, hogy a kormánynak bizonyítéka van erre, melyet más kormányok, köztük az Egyesült Királyság, valamint az érintett operációs rendszert gyártó Microsoft is megerősített.

A fehér házi tanácsadó aláhúzza: felelősségre fogják vonni Phenjant, és továbbra is a „maximális nyomásgyakorlás stratégiáját” követik Észak-Koreával szemben.

A május közepén végrehajtott támadásban 150 országban mintegy 200 ezer szervezet körülbelül 300 ezer számítógépe „esett el”. A vírus titkosította a számítógépeken található adatokat, és csak 300 dollár ellenében volt hajlandó feloldani a számítógépek „blokádját”. A támadást lehetővé tévő rést egyébként éppen az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) fedezte fel. Ám ahelyett, hogy értesítették volna a Microsoftot a rendszer sebezhetőségéről, úgy döntöttek, hogy saját eszközt fejlesztenek ki, mellyel szükség esetén maguk használhatják ki a rendszer hibáját. Mindezt azonban hackerek megszerezték, és így az eszköz „rossz kezekbe” került.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek