Én vertem agyon a férjemet - 34 nap hiányzott, hogy Szilvia megússza

Én vertem agyon a férjemet - 34 nap hiányzott, hogy Szilvia megússza

gyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2017. december 01. 04:30
Szilvia 15 évig őrizte szörnyű titkát, és talán maga is megkönnyebbült, amikor „lerakhatta” a súlyos terhet. A férjét meggyilkoló asszonyt egy hónappal az elévülés előtt vonták felelősségre.
Gergály Judith

Közel két évtized után kerülhet pont egy szegvári gyilkossági ügy végére. F. Szilvia 15 éven át úgy élt a településen, hogy eljátszotta: a férje nyomtalanul eltűnt. 2015-ben megtört, és bevallotta a rendőröknek, hogy egy pajszerral intézte el részeg urát, a holttestet pedig elásta.

A férfi eltűnését 2000. de­cember 5-én jelentette be a rendőrségen. Története úgy szólt, hogy férje kámforrá vált az útlevelével és a többi iratával együtt. 34 nap híján elévült volna az ügy, de az ORFK kiemelt ügyeket felderítő főosztálya újra elővette az aktát. Kiderült ugyanis, hogy a férfi nem lépte át az országhatárt. Kihallgatták a testvérét, aki elárulta, hogy a férfinak komoly üzleti tervei voltak. Semmi nem utalt arra, hogy távozni készült az országból. 2015 októberében a rendőrök kihallgatták F. Szilviát, aki ügyvédje előtt végül bevallotta a gyilkosságot. Elmondta, hogy az ominózus nap estéjén Szentes külterületén szántott, amikor éjfél előtt megjelent a férje, és féltékenységi jelenetet rendezett. Le­rángatta a traktorról, szidalmazta és bántotta. Akkor Szilvia elővette a traktorból a feszítővasat, és fejbe vágta, majd módszeresen ütlegelte a férfit, akkor is, ami­kor már pulzusa sem volt. Majd egy gödörbe húzta a testet, és puszta kézzel elföldelte.

Szanka Ferenc, a Csongrád Megyei Fő­ügyészség ügyésze a Borsnak megerősítette, hogy miután az asszony beismerő vallomást tett, őrizetbe vették, és egy hó­napra elrendelték az előzetes letartóztatását. Később szabadlábra helyezték. Úgy tudjuk, hogy az asszony azóta a szegvári tanyáról külföldre költözött. Internetes oldala szerint egy szállodában vállalt munkát. A tárgyalásra haza kell majd jönnie. A holttest nem került elő, de így is elítélhetik emberölésért.

Kapcsolódó jegyzetünket itt olvashatja.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.