Ne a kukába dobja hivatalos iratait!

Ne a kukába dobja hivatalos iratait!

megsemmisítés
PUBLIKÁLÁS: 2017. november 21. 12:30
Még mindig nagyon sok az olyan csalások száma, amikor személyes adatainkkal élnek vissza. Ennek oka az, hogy még mindig egyáltalán nem figyelünk oda a papíralapú személyes irataink megsemmisítésére.
Bors

Bizalmas adatok a kukában

Bizonyára nincs minden háztartásban egy iratmegsemmisítő, de egy biztos, csak úgy a szemétbe dobni iratainkat, nem a legszerencsésebb dolog. A Fellowes Védje adatait! kampánya keretében rendszeresen végez a témában kutatásokat. Egy két évvel ezelőtti szeméttelepen végzett kutatásból az derült ki, hogy egyáltalán nem tekintjük a megsemmisítés nélkül kidobott iratainkat igazi veszély forrásának. A 37 kiló bizalmas adatnak minősülő irat között cégek üzleti terveit, ajánlattételeket, névjegykártyákat, szerződéseket, adópapírokat, számlákat találtak meg.

Mindent megtudhatnak rólunk

A hulladékból előkerült legizgalmasabb iratok között szerepelt egy tartózkodási engedély igénylése, amelyből olyan érzékeny információk is kiderültek, mint például, hogy volt-e bűncselekmény áldozata az adott személy, illetve milyen egészségügyi problémákkal küzd. Előkerült olyan adathalmaz, amelyből egy család személyes története, illetve anyagi helyzete rajzolódott ki. Kiderült, hogy mikor hunyt el a férj, illetve milyen számlákat, mikor fizettek be, milyen mértékű tartozásuk van.

Miért veszélyes ez?

Ha valamilyen „érzékeny” adat kiszivárog rólunk – lakcím, bankszámlaszám, vagy gázszámla – is veszélyforrás lehet – a csalók számtalan bűncselekményt követhetnek el a terhünkre. Pénzt csalhatnak ki tőlünk, hamis felszólítólevelekkel, vagy nevünkben vásárolhatnak komolyabb összegekben, esetleg hitelt vehetnek fel.

Megoldás: totális megsemmisítés

– Szeretnénk, ha minél többen tudatában lennének az adatlopás veszélyeinek – mondja Kreutz László, a Fellowes cég képviselője.

– A közelmúltban magam is értesültem olyan esetről, amikor valakinek az adataival visszaélve, a tudta nélkül közel 2,5 millió forint értékben vásároltak mobileszközöket. Nem is gondolnánk, hogy milyen sokan foglalkoznak az úgynevezett identitáslopással, amely során a kukából kihalászott információkkal élnek vissza és követnek el bűncselekményeket. A megelőzésnek pedig van egy nagyon egyszerű módja: semmisítsünk meg minden olyan dokumentumot, amelyet nem szívesen látnánk idegen kézben.

Betegkartonokból konfetti

Sajátos, alapjában véve jószándékú, de mégis buta ötlete támadt a dermbachi karnevál szervezőinek: a thüringiai Bad Salzungen Klinika bezúzott betegkartonaival töltötték fel a konfettiágyút. Ami akkor még nem is lett volna baj, ha ezeket a betegkartonokat professzionálisan zúzták volna be. De nem így történt, így a farsangi felvonulás utáni takarítás közben egy utcaseprő saját nővére adataira bukkant a szemétben. A csíkokra szabdalt betegkartonokon teljes nevek, lakcímek és telefonszámok is kiolvashatók voltak.
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.