Aktuális

Mola-terhesség: rémisztő dolgot mutattak a terhes asszonynak, aki úgy döntött, az életét is kockára teszi

Bors

Létrehozva: 2017.11.27.

A Mirror beszámolója szerint egy rutinvizsgálat vált rémálommá Mickayla Jordan-Smyth és férje, Craig számára, amikor a házaspár boldogan ment el a 12 hetes terhességi vizsgálatra. Az ultrahang ugyanis egy fekete foltot mutatott ki, amely kapcsán az orvosok részleges mola terhességet állapítottak meg. Ez a rendellenesség a kromoszómaszámok keveredéséből adódik, és akár az anya és a gyerek halálát is okozhatja.

A mola terhesség egy olyan tünetcsoport, amelyet trofoblaszt tumornak neveznek, ám az elnevezés ellenére a betegek nem rákosak. A daganatok szétterjedhetnek a méhben, de gyógyíthatóak. Egy részleges mola terhesség esetében a méhlepény fejlődni kezd, kialakul magzat, a magzatburok, illetve magzati szövetek, de a magzatnak nagyon kevés az esélye a genetikai túlélésre.

Ennek ellenére, vagyis hogy akár mindkettejük halálát is okozhatta volna a betegség, a család úgy döntött, hogy semmiképpen sem szakítják meg a terhességet, és vállalják a kockázatot. A férj persze nagyon tartott töle, hogy akár a két legfontosabb embert egyszerre vesztheti el, ennek ellenére a szülés mellett határoztak.

Az asszony, aki korábban két gyereknek probléma nélkül adott életet, végül császármetszéssel adott életet gyermekének, és sikítva ébredt az altatásból, elmondása szerint biztosra vette, hogy gyermeke meghalt.

De nem. Az anya egészséges gyereknek adott életet, annak ellenére, hogy még hetekkel a szülés előtt sem volt teljesen kivehető a gyerek képe az ultrahangfelvételeken az elváltozások miatt. A koraszülött gyerek élete első tíz hetét kórházban töltötte, de jelentős egészségügyi probléma nem merült fel.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191045_auto_resized.jpg
origo.hu

Veszélyes túra az andalúziai El Caminito del Rey

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27806_resized.jpg?avcount=1714980910
origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191621_auto_resized.png
metropol.hu

Így búcsúzik barátjától Kulcsár Edina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186639_auto_resized.jpg
vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17177611_auto_resized.jpg
ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191405_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Mentőhelikopter szállította kórházba a soproni cirkuszi balesetben súlyosan megsérült férfit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714980910
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191013_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 6.: a Vízöntőt meglepetés éri, az Oroszlán áttör egy falat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189162_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: kibékült a TV2 legmegosztóbb sztárpárja? Kiderült az igazság

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat