Megszülte, majd kidobta kisbabáját a nyíregyházi kamaszlány

Megszülte, majd kidobta kisbabáját a nyíregyházi kamaszlány

baba
PUBLIKÁLÁS: 2017. november 21. 04:10
Amikor az anyja magára hagyta, még élhetett az újszülött kislány. A baba kihűlt holttestére egy konténer mellett találtak rá, a köldökzsinórt sem vágták le róla.
L. B.

Borzalmas jelenetek szemtanúi lehettek a nyíregyházi Mező utcai társasház lakói vasárnap este. Az épület tövében a járókelők egy halott csecsemőt találtak. Néhányan lélekszakadva rohantak segítségért a közeli vegyesboltba.

– Azt kiabálták, hogy hívjam a rendőröket – mondta a Borsnak a bolt alkalmazottja, Pankotai Anita.

– Nem mertem megnézni, de a többiek elmondása alapján a baba teljesen meztelenül feküdt a házfal és a ruhaadományoknak fenntartott fehér konténer között. Szerencsétlen kislányról még a köldökzsinórt sem vágták le rendesen – emlékezett vissza Anita, aki egyből értesítette a rendőrséget.

– Felfoghatatlan tragédia történt, senki sem érti, hogy az anyja miért nem adta le a csöppséget a kórház elé kihelyezett „krízisinkubátorba”. Névtelenül megtehette volna – tette hozzá letörten a fiatal nő, akit egyébként tanúként hallgattak ki.

A zsaruk pillanatok alatt kiértek a helyszínre, s a hosszas, éjjel fél kettőig tartó helyszínelés után csaknem harminc tárgyat vittek magukkal vizsgálatra. A Bors értesülései szerint a csecsemő még élhetett, amikor az anyja lemondott róla és magára hagyta a hideg kövön. Úgy tudjuk, hogy vasárnap a rendőrség bejelentést kapott arról, hogy a helyi kórházból megszökött egy 15 év körüli lány, aki szülési fájdalmakra panaszkodott.

Nagy erőkkel nyomoznak utána, de cikkünk megjelentéig még nem akadtak a nyomára. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság büntetőeljárásban vizsgálja a haláleset körülményeit.    

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.