Letöltendő fogházra ítélték Fülöp kutya kegyetlen kínzóit

Letöltendő fogházra ítélték Fülöp kutya kegyetlen kínzóit

kegyetlenség
PUBLIKÁLÁS: 2017. november 29. 12:30
Bors

Állatkínzás miatt négy hónap letöltendő fogházra ítélte szerdán a Nyíregyházi Járásbíróság azt a két embert, akik embertelen körülmények között tartották kutyájukat – írja a Magyar Nemzet. 

Fülöpre még áprilisban találtak rá az állatvédők Nagycserkeszen, borzalmas állapotban. A kutya nyakára szoros zsinórt kötöttek, amely átvágta a nyakát, és amely miatt a felismerhetetlenségig torzult az állat feje. Hogy megmenthessék, a kezelésére több mint 700 ezer forintot fordítottak, de hiába, a szerencsételn kutyát nem tudták megmenteni.

Az állat gazdái, B. Attila és M. Ágnes tagadták az állatkínzást, szerintük a kutya többször is megszökött, ezért volt szükséges megkötni őt, de emellett jól tartották – állítják.

A tanúként meghallgatott állatorvos azt mondta, soha nem találkozott még ilyen rossz állapotban lévő kutyával.

A bíróság azonban a tanúvallomások és a szakértői vélemények alapján bizonyítottnak látta: a vádlottak tisztában voltak azzal, hogy a kutya el fog pusztulni, de nem törődtek vele.

A bíró indoklásában elmondta, hogy egyébként sem megfelelő körülmények közt tartották az állatot, kegyetlenül bántak vele, de ami igazán súlyossá teszi az ügyet, az a nyakába bevágó, a nyelőcsövét roncsoló zsinór használata.

Továbbá a bírónő elmondta, hogy felmerült, lehet-e egy büntetlen előéletű emberre rögtön letöltendő büntetést kiszabni. „Lehet, sőt kell is” – mondta, aki szerint példát kell statuálni az ilyen ügyekben.

A Fülöp gyógykezelésére elköltött pénz megtérítésének igényét a bíróság ugyan jogosnak tartja, de mivel az alapítvány nem sértett, és a pontos összeg igazolása sem a büntetőeljárás része, ezért polgári peres útra utasította.

Az elpusztult kutya tulajdonosainak védője három nap gondolkodási időt kért a fellebbezés bejelentése előtt. 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.