Kilakoltatták, de visszajár etetni a cicáját

Kilakoltatták, de visszajár etetni a cicáját

etetés
PUBLIKÁLÁS: 2017. november 19. 11:30
Hu-Zo

Telefonja csengőhangjával jelzi macskájának, hogy érkezik: egy átmeneti szállóra került szegedi asszony naponta visszajár egykori lakhelyére szeretett cicáját megetetni.

– Tíz évvel ezelőtt kezdődött. A munkahelyemen három napig kerülgetett egy kis szőrgombóc, és én hazavittem – idézte fel a Borsnak Balla Júlia.

– Akkor a kilencediken laktam egy panelban, az uszodával szemben. Tündér Lala egész nap a párkányon ült, és nézte az úszókat. A telefonom csengőhangjával jeleztem, amikor kiraktam neki az ételt. Aztán egy bácsihoz költöztem, akinek elvállaltam a gondozását, és ő jött velem. Sajnos az idős ember meghalt, nekem pedig mennem kellett, és átmeneti szállóra kerültem.

Júlia, miután az örökösök kitették a szűrét, négy napig olyan állapotban volt, hogy nem tudta elhagyni a szállót. 

– Akkor úgy mentem vissza a házhoz, hogy biztosan nem találom meg Tündér Lalát, de a cicahívogatós hangra azonnal elém szaladt. Azóta mindennap viszem neki az ételt. A szállón már többször mondta a vezetőség, hogy vigyem be, de Lala szeret elbújni, és nem akarok konfliktust senkivel – mondta Júlia.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.