Hajdu a nigériai túszmentésről: a jó isten és a hadiszerencse is segített

Hajdu a nigériai túszmentésről: a jó isten és a hadiszerencse is segített

túsz
PUBLIKÁLÁS: 2017. november 13. 08:00
A kalózok nem bántották, de nem volt egy úttörőtábor – mondta hazaérkezése után a Nigériában elrabolt magyar hajógépész.
BLN

Háromheti fogság után kiszabadították azt a magyar férfit, akit öt külföldi munkatársával együtt nigériai kalózok ejtettek túszul egy né­met konténerhajóról. Hogy pontosan mikor érkezett haza, nem tudni, a Terrorelhárítási Központ (TEK) közlése szerint két napig még munkatársaik vigyáztak rá. Azóta már családja körében van a német hajó főgépésze. A TEK közölt felvételeket is a férfiról, akit idehaza magyar orvosok átvizsgáltak. A TEK főigazgatója szerint mentálisan jól viselte a fogvatartást, sokkal jobban, mint Fülöp-szigeteki és ukrán társai. – Borzasztó keményen viselte a körülményeket, de egy mentálisan nagyon jól felkészült emberről beszélünk. Nem mind az öt túsz vészelte át ilyen jól, esetükben komoly lelki és talán fizikai sérüléseik is vannak – mondta Hajdu János az M1-en. Azt is megosztotta a nyilvánossággal, hogy a férfi elmondása szerint nem bántották a kalózok, de azt mondta Hajdu Jánosnak: „nem volt egy úttörőtábor”.

További részletek is kiderültek. A kalózok a hajónál azonnal lö­völdözni kezdtek, így ijesztettek rá a legénységre. – Ha valaki nem tette volna meg, amit kérnek, ma nincs hat élő túszunk, hanem csak halottaink vannak – fogalmazott Hajdu János.

A szabadítás nehezen ment. – Ötven százalékban a jó isten és a hadiszerencse miatt jöhetett haza a magyar túsz – mondta. A másik ötven százalék szerinte a magyar külügy, a német szolgálatok és a TEK közös munkája volt. A kimentés végig tárgyalással zajlott, azonban a csapat erőszakos műveletekre is felkészült.

Hajdu leszögezte, nem fizettek váltságdíjat a túszért, és hasonló helyzetekben a jövőben sem fognak. A nigériai túszejtés ügyében most nemzetközi nyomozás folyik, és a helyzet az, hogy a túszejtőket még mindig keresik.   

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.