Drágul a tojás

Drágul a tojás

tojás
PUBLIKÁLÁS: 2017. november 02. 12:58
MTI

Európában és Magyarországon is megindult az étkezési tojás árának emelkedése, ami várhatóan az év végéig kitart - közölte a Baromfi Termék Tanács (BTT) csütörtökön.

A tájékoztatás szerint az árváltozásokat az okozza, hogy az év eleji madárinfluenza-járvány, illetve a közelmúltbeli fipronilos rovarirtószeres tojásszennyezési ügy miatt Európa-szerte sok tyúkot kellett levágni, ezért az európai tojástermelés csökkent.

A budapesti Nagybani Piac adatai szerint a megbízható termelésből származó, jó minőségű magyar étkezési tojások árai megközelítik, illetve meg is haladják a darabonkénti 40 forintot. A mostani árnövekedés az év végéig kitarthat, és 50-60 forint közötti hazai fogyasztói tojásárak is kialakulhatnak  - jelezte a BTT.

Hangsúlyozta ugyanakkor azt is: a magyar vásárlók számára előnyösebb helyzetet teremt, hogy az étkezési tojás általános forgalmi adója (áfa) az év elejétől 27 százalékról 5 százalékra csökkent. A kisebb áfa miatt a hazai fogyasztók a mostani drágulás után darabonként 5-8 forinttal olcsóbban juthatnak majd étkezési tojásokhoz a nagyobb adókulcsokat alkalmazó környező országok vásárlóihoz képest.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.