Igencsak különleges hírről számolt be az MTI: az Egyesült Államokban, ezen belül is Ohióban speciális körülmények közt végeznek majd ki egy rabot annak egészségi állapota miatt. Mivel a 69 éves Alva Campbellnek az alsó légutak beszűkülése miatt légzési nehézségei vannak, ha vízszintesen kell feküdnie, nem a "normális kivégzési helyzetben", hanem félig fekvő állapotban végzik ki, és ehhez kap majd egy kispárnát is.
Campbellt már a börtönorvos is kivizsgálta, aki megállapította: a kivégzésnek nincs akadálya, azonban újabb vizsgálatokat hajtanak majd végre, hogy megvizsgálják, "szükséges-e még további segítség a kivégzés végrehajtásához" - magyarázta a börtön szóvivője, Jo Ellen Smith a sajtónak.
Campbellt 1997-ben feltételesen szabadlábra helyezték, miután húsz évet ült egy férfi meggyilkolásáért Clevelandben. Szabadlábra helyezése után azonban több fegyveres rablást követett el és 1997-ben ismét letartóztatták. Ezt követően amikor bírósági meghallgatásán kellett volna megjelennie, azt tettette, hogy megbénult, ezért kerekesszékben vitték a törvényszék épületéhez. A férfi azonban még a bejárat előtt visszanyerte járását, elvette az őt kísérő seriff-helyettes fegyverét, és beugrott egy kisebb teherautóba, amelynek 18 éves vezetőjét kétszer is fejbe lőtte.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.