Bilincsben vitték el a tárgyalásról a szexuális erőszakkal vádolt edzőt

Bilincsben vitték el a tárgyalásról a szexuális erőszakkal vádolt edzőt

foci
PUBLIKÁLÁS: 2017. november 29. 13:30
G. J.

9 év, hat hónap fegyházbüntetésre ítélte a Gödöllői Járásbíróság a volt fociedzőt, aki az akkor 10 éves diákját rontotta meg még 2009-ben.

Az egész úgy indult, hogy egy szál törölközőben várta a kisfiút az öltözőben, majd rávette, hogy kézzel elégítse ki. A kapcsolat ezután is folytatódott, legalább 10 alkalommal rábírta a gyereket különböző szexuális cselekményekre. Közben megtiltotta neki, hogy ezeket bárkinek is elmondja.

Az edző akkor szakította meg a kapcsolatát a fiúval, amikor megtudta, hogy egy újságcikk fog megjelenni róla. Ugyanis korábban Svájcban élt, ahol hasonló szexuális bűncselekmények miatt 4 évre már elítélték, és kitiltották az országból.

K. Gábor eddig szabadlábon védekezett, a szerdai tárgyalás után viszont bilincsben vitték el, és előzetes letartóztatásba helyezték. Védője próbálta elérni, hogy a férfi háziőrizetbe kerülhessen, de ezt a bíró elutasította.

A volt edző a tárgyaláson csak részben ismerte el a felelősségét, azt mondta, azóta megváltozott, és 8 éve nem ment gyerekek közelébe. A tanári pályától végleg eltiltották.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.