Nem látszanak már a sérülések Andirkó Szabina és Vantara László arcán. A két rendőr a tavaly szeptemberi, budapesti, Teréz körúti merénylet áldozata. Mindketten mosolyogva érkeztek a Hősök terén rendezett avatási ünnepségre, s vidáman paroláztak Orbán Viktor miniszterelnökkel, aki előttük mondott beszédet.
Szabina szőke tincsei egyre jobban emlékeztetnek a robbantás előtti frizurájára. Erről a jelenlévők is meggyőződhettek, ugyanis a kormányfő elkérte a fiatal rendőrnő sapkáját. Rövid ideig babrált vele, majd visszaadta a fejfedőt. A kormányfő Lászlóval is váltott pár szót, majd továbbállt. Az avatási ünnepség végén a járőrpár egy autóba szállt – László vezetett, Szabina az anyósülésen ült – és mosolyogva elhajtottak a fotósok kereszttüzében. Mindketten idén júniusban tértek vissza a rendőrség kötelékébe.
Hétfő délután 227 tiszthelyettes tett esküt a Hősök terén, valamint közel négyszáz új rendőrautót avattak fel.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.