Halálra éheztette agarait a borsodi állatvédő - 18+

Halálra éheztette agarait a borsodi állatvédő - 18+

állatkínzás
PUBLIKÁLÁS: 2017. október 16. 05:30
<p>Többmilliós kenelben tartotta, ruhákba öltöztette 15 kutyáját a borsodi asszony, de enni nem adott nekik.</p>
Ny. A., M. N.

Tizenöt agár tetemére bukkantak állatvédők egy ház udvarán Hernádnémetiben. A telekről csak két agarat sikerült élve kimenteni. A felkavaró eset azután derült ki, hogy diósgyőri állatvédők tudomást szereztek a ház udvarán élő két agárról, akik csontsoványra fogytak. Bordáik kilátszódtak, egy ideig kerítésen keresztül etették őket.

– Amikor először jártunk a háznál, ott volt az agarak tulajdonosa. Hamar rájött, hogy ál­latvédők va­gyunk, szó nélkül  sarkon fordult, beszállt a kocsijába, és elhajtott – mondta el a Borsnak Kapin Richárd, a Szurkolók az állatkínzás ellen mozgalom alapítója.

A két agár kimentését végül az Agár Fajtamentés csapata végezte. Ekkor találtak rá a ház udvarán álló kenelben a tizenöt elpusztult agár tetemére.

– A ház egy vadászhölgy tulajdona, aki édesapja tavalyi halála után örökölte az ingatlant. Mi sem értjük az esetet, ugyanis a nőnek több agara is volt, akikkel ha­gyományőrző rendezvényeken lépett fel. Korábban ő is segített az agarak mentésében. Úgy tu­dom, egy-két éve nagyon megváltozott, ezért több szervezet elhatárolódott tőle. A kutyáira látszólag nagyon odafigyelt, több tetemre ruhában találtunk rájuk. A kenel, amiben a kutyáit tartotta, több millió forintot ér – magyarázta a Borsnak Nagy Henriett, az Agár Fajtamentés állatvédő szervezet tagja.

Az állatorvosi szakvélemény alapján az elpusztult kutyák halálát éhezés és fagyhalál okozta. Az orvosok hivatalból feljelentést tettek a rendőrségen. A két lesoványodott agár kimentése után felkeresték Sz. Mária másik házát is, ahol újabb négy élő agár került elő. A kimenekített kutyákat elszállították a Szent Ferenc állatotthonba, ahol már biztosított számukra a megfelelő ellátás. A miskolci rendőrség állatkínzás gyanújával indított nyomozást.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.