Aktuális

Gyerekeknek akart jót, bírságot kapott a Hupikék Törpikék miatt

R. K.

Létrehozva: 2017.10.26.

Ki nem állhatom azt, hogy bírság! ­– mondaná Dulifuli, de ezúttal nem neki, hanem egy megbírságolt fiatalembernek van oka a berzenkedésre.

Forrás: Zsolnai Péter

A 28 éves Mohácsi Zsigmond évek óta az egyik tíz emeletes panel alatti kisbolt tulajdonosa a XI. kerületben. Úgy vélte, hogy ideje feldobni a szürke hétköznapokat, és egy kis örömöt szerezni a gyerekeknek.

– Elhatároztam, hogy kicsinosítom a bolt előtt található kis kertet – mesélte a Borsnak az ötletgazda. – Első körben felástam, majd nekiálltam kidekorálni a boltunk előtti földrészt. Miután befüvesítettem, számos növényt is elültettem, emellett pedig több figurát, hupikék törpikét is elhelyeztem a területen – büszkélkedett a férfi.

Sajnos azonban egy csőtörés porig rombolta Zsigmond kiskertjét. A bolttulajdonos azonban másodjára is belevágott a kreatív kalandba, és újjáépítette „Apraja falvát”.

Sajnos azonban valakinek igencsak bökte a csőrét Zsigmond kedvessége. A helyi hatóságokhoz egy ismeretlen bejelentés érkezett. Azzal vádolták a férfit, hogy megrongálta a közterületet azzal, hogy a gyerekek számára bábukat helyezett el. Emiatt az illetékes hatóság 150 ezer forint bírságot is kiszabott rá.

– Nem értem, hogy miféle bűnt követtem el. Ha bűnnek érzik, hogy próbálok kedveskedni a gyerekeknek, akkor megérett a világ a pusztulásra. Ráadásul azt sem értem: kinek áll érdekében, hogy ellopja a játékokat?! – tette fel a költői kérdést.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194631_auto_resized.jpg
origo.hu

Magyar Péter védett vasúti kocsiban utazott a vasárnapi tüntetésre, így reagált a MÁV

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27853_resized.jpg?avcount=1715082309
origo.hu

Zelenszkij őrült üzenetben fenyegeti szövetségeseit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193247_auto_resized.jpg
vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187901_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195068_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Az orosz vezető megadta rakétatámadásaik három fő célpontját: Washingtont, Párizst és Londont

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27854_resized.jpg?avcount=1715082309
origo.hu

Kiderült az igazság a megcsalásos botrányba keveredett Marics Petiről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193108_auto_resized.jpg
travelo.hu

Nem találnád ki, kik lopták el az aranyhalakat ebből a gyógyfürdőből!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27857_resized.jpg?avcount=1715082309
magyarnemzet.hu

Jövő héten érkezik a végrehajtó, bezárhatják a legendás budavári cukrászdákat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715082309
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715082309
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715082309
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?