Fel akarták robbantani a honfoglalási emlékművet, de a rendőrség közbelépett

Fel akarták robbantani a honfoglalási emlékművet, de a rendőrség közbelépett

robbantás
PUBLIKÁLÁS: 2017. október 02. 16:30
Bors

A vereckei honfoglalási emlékmű felrobbantására készülő, Cserkaszi megyei lakosokból álló bűnbandát fogtak el Kárpátalján - jelentette be Arszen Avakov ukrán belügyminiszter hétfőn a Facebook-oldalán.

Az MTI jelentése szerint helyszínre tartó csoportot felbérelték a magyar emlékmű felrobbantására. A feladatot a hivatalos közlés szerint a csoportnak "sürgősen végre kellett volna hajtania, az utóbbi időben ugyanis kiéleződött az ukrán-magyar viszony". A Kárpátalja megyében, a Vereckei-hágón található emlékmű elleni terrorcselekménynek "tűzre öntött olajként" kellett volna szolgálnia - idézte a belügyminiszter Facebook-bejegyzését az Unian hírügynökség.

A jelentés szerint a csoport tagjait a határ közelében vették őrizetbe. Elfogásukkor gázpalackhoz erősített, detonátorként üzemelő robbanószerkezetet és RGD-5 típusú kézigránátokat találtak náluk. A nyomozás kiderítette, hogy a bűnbanda más bűncselekmények elkövetésében is részt vett. Az ügyben folytatódik a nyomozás. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.