Ékszíj végzett Marika megnyúzott macskájával

Ékszíj végzett Marika megnyúzott macskájával

megnyúzta
PUBLIKÁLÁS: 2017. október 05. 09:30
<p>Marika: felháborító, amit az állatorvos leírt!</p>
M. N.

Bük Já­nosné imádott félperzsa macskáját, Mucikát, megnyúzva találta meg az Állatvédő Sereg Budapesten, a Szomolnok utcában, még augusztus elsején. Most a gazdát tájékoztatták az állatorvos véleményéről.

– Még az udvaron kívülre sem tudott ki­mászni Mucika, éppen ezért volt furcsa nekem, hogyan került jóval messzebb a lakástól. Korábban észrevettem, hogy valakitől ételt kaphat a házon belül, aki magához édesgethette, majd megcsonkította szerencsétlen állatot, de az orvosi papírokon már nem ez szerepel – kezdte Marika. Az orvos megállapítása szerint egy autó ékszíja téphette le a macska bőrét.

– Szerintem ez teljességgel kizárt. Hiszen látszott rajta, hogy szabályos vágások voltak a testén. Ráadásul nem a kocsi alatt lapulva leltek volna rá, hanem beakadva. Ezen felül azt is elég érdekesnek tartom, hogy a hatóságok nyomatékosan megkértek, ne beszéljek a médiával és az állatvédőkkel – sorolta tovább a kétségeit Ma­rika.

Megkérdeztük dr. Varga József állatorvost, akitől az állatorvosi vélemény származik a megnyúzott macska ügyében.

– Több kollégámmal együtt vizsgáltuk a sé­rült macskát. Számomra a boncnok képei álltak rendelkezésre, ez alapján mondtam el a hatóságoknak a véleményemet az ügyről. Azonban már korábban is volt hasonló esetünk, a levont következtetésekből tudtunk az autó ékszíjára következtetni. A boncnok és több orvoskolléga is alátámasztotta a megállapításomat, mi­szerint nem emberi kéz művelte ezt az állattal – mondta az állatorvos.

Némedi Edina, az Állatmentő Sereg koordinátora a Borsnak elmondta, hogy az állatorvosaik, akik személyesen vizsgálták a macskát, megállapították, hogy egyértelmű volt a szándékosság, valamint azt is, hogy valaki szabályos vágásokat ejtett a cica hasán, valamint felhasították a térdízületét és a péráját is. Az életmentő műtét után erős fájdalomcsillapítókat kapott és alginát kötszert, amitől esélye lehetett volna a felépülésre, de az állat másnapra belehalt a sérüléseibe.

– Szerintünk nem kellene úgy véleményt alkotni az állatkínzásról, hogy nem is vizsgálták meg a tetemet – közölte Edina.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.