24 hetes terhesen, újév napján szülte meg természetes úton a 32 éves Amy Mattingly Leót, a kicsinek nem vert a szíve. Amynek előtte borzalmasan ment a hasa és sokat is hányt, annyira beteg volt, hogy a terhessége alatt 20 kilót fogyott.
Mikor a hányás és a hasmenés a halvaszülés után is folytatódott, a doktorok először azt gondolták, hogy a bánat fizikai tünetei csak ezek, de további vizsgálatok után kiderült, rákos.
„Tavaly még boldogan néztünk a jövő felé. 2014 februárjában házasodtunk össze, és alig vártuk, hogy családot alapítsunk. Elkezdtük felújítani az álomotthonunkat is. Még minden előttünk állt” – nyilatkozta Amy, majd úgy folytatta: „De mikor Leót elvesztettük, még betegebb lettem, és noha nem adtam fel harc nélkül, azt mondták nekem, hogy csak heteim vannak hátra.”
Gyerekkora óta küzdött hasmenéssel, de a terhesség alatt rosszabb lett, vérszegénységben szenvedett és iszonyatos fájdalmai voltak, de azt gondolta, biztos csak a várandósságát tűri rosszul a teste.
Aztán elvetélt Leóval és a fájdalmai nem csökkentek, először a bánatra vezette vissza a háziorvosa, de aztán a székletében vért találtak januárban, ami miatt elküldte kórházba. Február közepére kapott időpontot, de akkor egy baleset miatt nem ért a klinikába. Az újabb időpontot le kellett mondania egy temetés miatt. Az állapota viszont folyamatosan romlott, úgyhogy magánorvoshoz fordult, nem akart tovább várakozni.
Kiderült, a bele tele van polipokkal, annyival, hogy az orvos azt mondta neki, hogy ki kell venni a belét. A szövettani vizsgálat és a CT után kiderült, bélrákja van, ami átterjedt már a májára. Májusban megműtötték, kivették a belét, és egy sztómazsákot kapott, amibe a széklete került. Négy kör kemoterápián is átesett, elvesztette csaknem az összes haját, de három hete kiderült, nem volt sikeres a kezelése, már csak hetei vannak hátra.
Visszagondolva, Amy most azt mondja, hogy a bélrák jele lehetett a fiatalkori hányásai is, így arra figyelmeztet mindenkit, hogy akinek ilyen tünetei vannak, az forduljon orvoshoz. Fel akarja hívni a figyelmet a bélrákra, nemrégiben adományt is gyűjtött, hogy egy szervezet munkáját segítse. Alsóneműs képeket készítettett magáról és egy sétát is szervezet ehhez. A 600 fontos célt könnyedén meghaladta, összesen 5000 fontot (1,5 millió forintot) gyűjtött össze.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.