A mentők elől menekül Éva - nincs betegségtudata az eltűnt asszonynak

A mentők elől menekül Éva - nincs betegségtudata az eltűnt asszonynak

pszichiátria
PUBLIKÁLÁS: 2017. október 17. 10:30
Augusztus óta bolyong, gyakorlatilag állandóan menekül Titkos Éva Erika, akinek – bár többen látták őt Budapesten – egyelőre nem sikerült a nyomára bukkanni.
Bors

Az országban gyakorlatilag bárhol felbukkanhat a 36 éves paksi nő, akit eltűntként keres a rendőrség. Az asszonynak augusztus 3-án veszett nyoma, azóta számos alkalommal látták őt Budapesten és Veszprém megyében is. A Titkos Éva eltűnéséről szóló felhívást a Facebookon is közzétették az Eltűnt emberekért című oldalon.

Éva veszélyben van, hiszen mentális betegségben szenved, gyógyszeres kezelésre szorul. Mivel tudja, hogy a mentősök beviszik a pszichiátriára, állandóan menekül. Ruházata valószínűleg ugyanaz, kabátja nincs, és nincs hol laknia. Félő, hogy a hideg beálltával kihűl, mert volt rá példa, hogy –8 fokban fagyoskodott egy erdő szélén. Nincs betegségtudata. Mentális betegsége ellenére rendkívül intelligens, közgazdász végzettségű, és dolgozott bankárként is, sőt tenisz­edzőként is tevékenykedett. Adott esetben jól szituált, ápolt megjelenésű, de jó ideje nem dolgozik, és mivel betegsége sú­lyosbodhatott, lehet, hogy most ápolatlan.

Egy férfi a felhívás alá azt írta, hogy ő a WestEndnél látta Évát, le is fotózta, a fényképet mellékelte. Az asszonyt mások a Népligetnél, a Camponánál és a Deák téren is látták, legutóbb pedig a Veszprém megyei Bazsin vélték őt felfedezni. Titkos Éva Erika 170 centi magas, vékony testalkatú, hosszú, szőke haja van, amelyet néha kontyban vi­sel. Utolsó ismert ruházata: kék farmernadrág, fekete felső, hatalmas, barnás válltáska, sportcipő. Aki érdemleges információval rendelkezik, hívja a rendőrséget a 112-es telefonszámokon. Értesítheti a testvérét is a Facebookon, de ő külföldön dolgozik.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.