Aktuális

Porschés szatír zaklatja a nőket a Szigetközben

L. B.

Létrehozva: 2017.09.20.

Luxusautóval közlekedő perverz tartja rettegésben a Szigetköz településein élő nőket és gyermekeket. A rendszerint egy szlovák rendszámú Porsche Cayenne-nel kocsikázó férfi legtöbbször leszólítja a gyanútlanul járókelőket, de az iskolák környékén is maszturbált már.

– Babakocsival sétáltunk Győrladaméron az ovihoz, amikor megállt mellettünk egy fekete, szlovák rendszámú Porsche Cayenne. Az anyósülésen lévő ablaknál kiköszönt a sofőr, mintha útbaigazítást kérne, de amikor lehajoltam, hogy benézzek az ablakon, a tekintetem a nemi szervére irányította, amivel éppen önkielégítést végzett – fakadt ki az interneten a szatír legutóbbi áldozata, Klaudia. 

–  Ha valakinek van utcára néző térfigyelő kamerája, legyen szíves visszanézni, hátha látszódik rajta az autó. Feljelentést tettünk, a rendőrök azt mondták, Dunaszegen is történt hasonló – tette hozzá.

Klaudia története, úgy tűnik, nem egyedülálló a környéken, a  hoz­zászólok beszámolóiból ugyanis kiderül, hogy a szatír végigjárta már a szomszédos településeket ak­ciójával. – Dunaszegen hétfôn 14.45-kor a parknál állított le egy nőt, és csinálta, amit szokott, majd utána mehetett át Győrlada­mérra, mert ott pont tíz perc múlva csinálta ugyanezt! – írta egy másik érintett, de gyorsan kiderült: Győrladaméron három kislányt is, Dunaszegen pedig egy másik babakocsis anyukát is betalált, de járt már Nagybajcson, Győrújfalun és Mosonmagyaróváron is.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság közölte lapunkkal: az üggyel kapcsolatban szeptember 18-án a délutáni órákban érkezett állampolgári bejelentés, jelenleg a rendőrség adatgyűjtést és nyomozási cselekményeket hajt végre.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek