Már egy hónapja házi őrizetben van M. Richárd, és ez még három hónapon keresztül így is marad, és ez még tovább súlyosbították. Eddig napi 3-5 alkalommal néztek rá a rendőrök, mostantól viszont nyomkövetőt is kell viselnie.
A Fővárosi Törvényszék szerdai tájékoztatásából – amiről a 24.hu számolt be – az is kiderül, hogy a férfi ügyeit „összeolvasztották”. Vagyis egyesítették az ellene közúti veszélyeztetés bűntettének, valamint garázdaság és könnyű testi sértés vétségének a gyanúja miatt folyamatban lévő büntetőügyeit.
„A két eljárás adatai szerint a férfi éveken át megszegte a közlekedési szabályokat, ezért a bíróság egyetértett az ügyésszel abban, hogy a bűnismétlés veszélye – megnyugtatóan – csak technikai nyomkövető eszközzel küszöbölhető” – közölte a törvényszék.
Mint ismert, május 15-én a Dózsa György útnál – a kecskeméti maffiaperben is érintett – M. Richárd kabriójával belerohant egy Citroënbe, amely emiatt belehajtott egy megállóba, ahol több várakozó is állt. A kocsi két utasa – a Vízművek munkatársa – elhunyt a balesetben. Szakértők szerint M. Richárd jóval gyorsabban hajtott a megengedettnél, és egyébként sem volt jogosítványa.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.