Ezentúl csak magyar pókembernek hívhatja magát Onhausz Balázs, aki különleges mutatvánnyal hívta fel magára a skót sajtó figyelmét. A kint élő 34 éves férfi a képregényhősnek öltözve mászott fel a buchani olajmező 12 ezer tonnás, közel száz méter magas fúrótornyának csúcsára, ahol videót és szelfit is készített magáról.
Bár a képzőművészként is tevékenykedő Balázs tette büntethető, ő úgy nyilatkozott erről, hogy művészi tevékenységének egyfajta kifejezőeszközének tartja, amit csinál. – Festek, rajzolok, ez pedig egyfajta szabadban végzett gyakorlat, amely része a szenvedélyességemnek. Próbáltam már többször leállni vele, de egyszerűen muszáj ezt csinálnom – mondta el a The Scottish Sunnak.
A magasban készült képekről és videókról Balázs úgy véli, ezek olyan felvételek, amelyek izgalommal töltik el a nézőit. Balázs az akció részleteit is elárulta.
– Vasárnap, napfelkeltekor vágtam neki az útnak. A legnehezebb az volt, hogy a háborgó tengeren át kajakkal jutottam el a fúrótoronyhoz. Majd ahogy jött fel a nap, elkezdtem felmászni.
A kunbajai születésű Balázsnak nem ez volt az első ilyen akciója, hiszen a Facebookján több fotó is van hasonlóan extrém szituációkról. Az egyiken például Batman-maszkban üldögél egy toronydarun.
De nem csak emiatt ismert Skóciában. 2014-ben ugyanis egy jótékonysági aukción ezer fontot, vagyis körülbelül 390 ezer forintot fizettek ki egy festményéért, amely a híres zenészt és színészt, Kris Kristoffersont ábrázolta.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.