Aktuális

Újra akcióba lépett a péceli szöges fantom

Bors

Létrehozva: 2017.08.10.

Rettegnek az autósok Pécelen, egy titokzatos idegen ugyanis rendszeresen kisebb-nagyobb szögekkel szórja meg a forgalmas Hősök útját. Az elején még a véletlen számlájára írták a lakók a defekteket, ám hamar kiderült, volt olyan nap, amikor tizenöt autó kereke szedte fel a szúrós fémeket. Olyan helybéli is akad, akinek a kocsiján mind a négy gumi defektes lett. A napokban aztán kétszer is akcióba lépett a szöges ember, nem kevés bosszúságot okozva a helyieknek. 

Szöllősi Ferenc Attila, Pécel polgármestere is értesült az esetről, ő azonnal rendőrségi feljelentést tett.

– Megdöbbentem, amikor megtudtam, hogy vagy két kilónyi, változatos méretű szöget szórtak ki az útra, de úgy, mintha búzát vetnének – kezdi a polgármester. – Intézkedtem, hogy egy speciális mágnessel összegyűjtsék, ám rá két napra megint megszórta az utat a még ismeretlen elkövető. Sajnos kamera nincs a környéken, így csak a tettenérés jöhet szóba. Én csak azt nem értem, miért nem gondolkozik az illető? Ha egy autó defektet kap, és a vezető félre- rántja a kormányt, akár egy babakocsit toló anyukát is elüthet. Elképesztő felelőtlenség!

A szöges embert amúgy közúti veszélyeztetés miatt akár börtönbe is csukhatják. 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek