A plüssmacija után kapott Benji? Vagy csupán a félelemérzet hiánya miatt merészkedett az erkély szélére a 6 éves kisfiú? Talán sosem fog kiderülni. Csak annyi bizonyos, hogy az ötödik emeletről kiesett gyermek életéért továbbra is küzdenek az orvosok, akik a család kérésére nem árulnak el részleteket Benji állapotáról.
Mint arról a Bors beszámolt: a helyiek szerint a kisfiú édesanyja épp a konyhában főzött, amikor megtörtént a baj. Az anyuka észre sem vette a zuhanást.
– Harminc méterre lehettem attól a helytől, ahová a fiú esett, a zuhanást nem láttam, csak a földön fekvő testre lettem figyelmes – mondta a Borsnak az a fiatalember, aki elsőként ért Benjihez. – Az emberek az utcán csak bámészkodtak, senki sem segített. Én hívtam mentőt, négyszer tárcsáztam őket, mire beszélni tudtam velük. A rendőrség ért ki hamarabb, de aztán a mentők is megérkeztek tíz-tizenöt percen belül. A kisfiú magánál volt, nyílt törést szenvedett a könyökén, és belső sérülései is lehettek. Amíg a rendőrök megérkeztek, én és a barátom tartottuk, hogy ne próbáljon mozogni. Aztán kocsival jött egy férfi, valószínűleg az apja volt, láthatóan teljesen összeomlott, lerogyott egy fal tövébe és csak annyit kiabált a mentők felé: túléli? – idézte fel a szívszaggató pillanatokat a szemtanú.
Janasóczki Attila, borsodi rendőrszóvivő közölte: életveszélyt okozó, gondatlanságból elkövetett testi sértés miatt nyomoznak. A szóvivő lapzártánkkor azt mondta: nem kaptak értesítést arról, hogy változás állt be a kisfiú állapotában. Az eljárás ismeretlen tettes ellen folyik, de a hasonló esetek tapasztalata azt mutatja, hogy a gyermekkel egy lakásban lévő felnőttet meggyanúsítják.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.