Aktuális

Lehetetlen küldetés: 45 év után keresi volt osztálytársait Margit és Julianna

R. K.

2017. augusztus 5. szombat 13:30

Régóta adósak önmaguknak egy osztálytalálkozóval a debreceni Madzsar József Egészségügyi Szakiskola egykori diákjai. Több mint harmincan kaptak 1972-ben csecsemő- és gyermekgondozói képesítést, az­óta azonban csak kevesen hallot­tak egymásról. Vályi Julianna és barátnője, Vasas Margit ezért el­határozta, hogy megpróbálja a lehetetlent, azaz újra összerántani a társaságot.

– Annak idején harminc­egyen voltunk az osztályban, értelemszerűen csak lányok. Egy kétéves iskoláról volt szó, amelynek végeztével sajnos tablókép sem készült rólunk, ráadásul azóta csak kevesekről hallottunk bármit is – mesélte a Borsnak Julianna, aki a képesítés megszerzése után huszonkét évig dolgozott egy debreceni bölcsődében.

Az osztálytalálkozó ötlete nemrég született meg. A hatvanhat éves asszonynak sikerült megszereznie a beírókönyvet a korábbi intézmény helyén működő középiskola irattárából, amely tartalmazta az osztálynévsort. Eddig nyolc egykori iskolatársat sikerült összegyűjteni, de remélik, hogy a Bors segítségével hamarosan a többieket is megtalálják. A Facebookon már több mint huszonkétezren megosztották a különleges felhívást. 

További cikkek

Tragédia

Döbbenetes részletek: Ezek voltak a koronavírusban meghalt humorista utolsó szavai

Tragédia

Drámai részletek derültek ki a Tatabányán, jég alatt talált Róbert halála kapcsán

Ez is érdekelhet