Kifizette a bírságot, mégis tartozik József

Kifizette a bírságot, mégis tartozik József

tartozás
PUBLIKÁLÁS: 2017. augusztus 19. 09:30
Munkatársunktól

Komoly bosszúságot okoz Turi Józsefnek és családjának egy 2015-ös, kissé balul sikerült parkolás. A röszkei férfi azon év novemberében párjával Szegeden járt, és SMS-ben egy félórás parkolójegyet vettek. A megállás és a jegy megváltása között három perc telt el (ezt dokumentumokkal is tudják igazolni), a parkolóőrök azonban megbüntették őket 6240 forintra.

József a Délmagyarországnak úgy nyilatkozott, jobbnak látta, ha befizeti a bírságot. Ugyanakkor az elküldött SMS árát, 260 forintot levonta ebből, így csak 5980 forintot szurkolt ki minderre. Ez volt a baj, mivel a parkolási cég azóta már behajtóknak is továbbadta a követelését, amely ügyvédi és egyéb költségek miatt igen tetemesre, több mint 56 ezer forintra duzzadt.

A férfi azóta is keresné az igazát, ugyanakkor az érintett cég igazgatója, Majó-Petri Zoltán elmondta, a büntetés mértékét az érintett autós nem módosíthatja, így annak mindig a teljes összegét meg kell fizetni.

Van-e türelmi idő?

Talán kissé méltánytalan a szabályozás, ugyanakkor a törvény előírásai hivatalosan azokat nem védik, akik éppen megállnak az autójukkal, és nem azonnal intézik a parkolásukat. A 2010. évi XLVII. törvény ugyanis csak arra vonatkozik, ha valaki a kifizetettnél tovább parkol. Ilyenkor öt vagy tizenöt percnyi esélye van meghosszabbítani ezt az időt.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.