István nem kért orvosi ellátást, mégis 193 ezret követel a kanadai kórház

István nem kért orvosi ellátást, mégis 193 ezret követel a kanadai kórház

Torontó
PUBLIKÁLÁS: 2017. augusztus 08. 11:30
Nem kért orvosi ellátást, most mégis megkapta a számlát a kanadaiaktól Vágó István. Egy egészségügyi jogász szerint nem kell fizetnie.
V. Zs. 

Bosszantó kalandba keveredett egy magyar férfi Kanadában múlt hét szerdán. A 93 éves Vágó István a rokonait látogatta meg Torontóban, de az örömteli viszontlátásba némi keserűség is vegyült.

A család ugyanis épp egy üzletben vásárolgatott, amikor István hirtelen rosszul lett. A gyomrát fájlalta, majd összeroskadt. – Valójában nem volt komoly a probléma, szimplán csak ki kellett kísérnünk a mosdóba, hogy kicsit felfrissítse magát – nyilatkozta a férfi menye, Milla a helyi tévének.

A helyszínen azonban szintén ott volt egy hétköznapokban nővérként dolgozó nő, aki a látottak miatt azonnal értesítette a mentőket. A családtagok hiába magyarázták, Istvánnak csak némi pihenésre van szüksége, a nővér hajthatatlannak mutatkozott. És épp ez okozott további kellemetlenségeket.

Ahogy az idős férfi visszatért a mosdóból, a mentősök már vártak rá. Kérés nélkül hordágyra fektették és vizsgálni kezdték. Többek között a vérnyomását is megmérték, amely azonban normális értékeket mutatott. Ráadásul Istvánt mindezek ellenére is beszállították a kórházba. Holott ő ezt sem akarta. A végeredmény ráadásul az lett, hogy a családra még ezért rásóztak egy 920 dolláros, közel 193 ezer forintos számlát is.

– Ha valaki úgy érzi, nincs szüksége ellátásra, akkor ehhez joga van – ezt már egy egészségügyi jogász, Bernard Dickens nyilatkozta a tévének. Éppen emiatt a mentősök és kórházi dolgozók megsértették a magyar férfi jogait. Hozzátette, vannak olyan kivételek, amikor a beavatkozás szükséges, hiszen életveszélyes helyzet áll fenn. A mostani azonban nem ilyen volt. Így szerinte István nem is köteles kifizetni a számlát, amelyet a magyar egészségbiztosítása sajnos nem is fedezne.

A kórház ennek kapcsán ki­adott egy közleményt, amelyben az áll, a mentősök csak a dolgukat végezték. – Ha egy beteg visszautasítja a kórházba szállítást, azt határozottan kell megtennie. A szakemberek ebből fogják érteni, az illető tudatában van annak, mire mond nemet – írták.

A mostani esetben az lehetett a gond, hogy István nem beszél túl jól angolul, így a mentősök nem voltak biztosak a visszautasításban.

A férfi egyébként azóta is jól van, bár érzelmileg kissé megviselték a történtek. Illetve attól fél, a mentőben vagy a kórházban esetleg elkapott valami betegséget.

Nincs felső korhatár

Megkérdeztük a Wizz Airt, vajon egy 93 éves ember utaz­hat-e egyáltalán repülővel. Náluk az utazásnak nincs felső korhatára, bár esetenként orvosi nyilatkozatot kérhet a cég az érintett utastól. – Ha az utas nem képes segítség nélkül felállni, ülőhelyét elhagyni és eljutni valamelyik vészkijáratig, a biztonsági övet kikapcsolni, a mentőmellényt elővenni és felvenni, illetve az oxigénmaszkot felvenni, akkor csak egy 16. életévét betöltött személy kíséretében utazhat, aki vészhelyzet esetén fizikailag képes segítséget nyújtani az utasnak – írták.
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.