Meglehetősen fura, bár a saját életformájához mérten teljesen normális dologra szánta el magát egy nő. A Dubajban élő Rhea Bindra ugyanis vásárolt magának egy autót. A nagyvárosi terepjáró Lexus NX 200T-ért 165 ezer dirhamot, átszámítva közel 12,5 millió forintot fizetett. Itt azonban nem ért véget a történet, a nő ugyanis pár átalakítást is kért a járművön.
Rhea ugyanis vegán, s az életszemléletébe nem fér bele, hogy bármilyen állati eredetű dolgot használjon. Éppen emiatt a kocsi bőrüléseit áthúzatta műbőrre, hogy ezzel is demonstráljon az állatok védelme érdekében. Ráadásul a beltéri műanyag paneleket újrahasznosított fára cserélték, mivel a műanyagok előállítása során szintén használnak állati eredetű kenőanyagokat, a világítást pedig energiatakarékos LED-izzók biztosítják.
Ezért nem csekély összeget fizetett, a művelet ugyanis harmincezer dirhamba, durván 2,5 millió forintba került.
Rhea 15 éves kora óta vegetáriánus, de nagyjából egy éve vált vegánná. És láthatóan nagyon komolyan veszi a dolgot. – Elutasítom minden formáját az állatok leölésének és az állatokkal való kegyetlenkedéseknek. Éppen emiatt nem eszem és nem használok semmilyen állati eredetű terméket. A szőrmék, a selyem, a gyapjú, egyes kozmetikumok és szappanok is a tiltólistára kerültek nálam – nyilatkozta a nő a Gulf Newsnak, aki azóta a családját is megfertőzte a vegánizmussal. Hozzátette, manapság már nem is annyira bonyolult ez az életmód, mivel számos alternatíva létezik az állati eredetű termékek kiküszöbölésére.
Mindezt Rhea kolléganője, a magyar Viktória is megerősítette, hiszen egyéves kislánya még sosem evett húst, a férje pedig fokozatosan áll át erre a szokásra, mostanság már csak halat fogyaszt.
A nők szépítkezésével kapcsolatban pedig kiemelte, Dubajban is mindössze pár ezer forintért lehet kapni vegán kozmetikumokat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.