Az internetes áruházakban ma már gyakorlatilag bármit meg lehet vásárolni a használt vécépapírtól a lakatlan szigetig. Éppen emiatt talán nem is annyira meglepő, hogy ezek mellett még extrémebb „termékekhez” is hozzá lehet jutni, amelyekre az USA-ban komplett üzletág létesült.
A True Crime Auction House, a Serial Killers Ink és a Supernaught például konkrétan azok igényét szolgálja ki, akik különféle bűnesetek, bűnözők nyomait, hozzájuk kapcsolódó emlékeket árulnak. És nem is kevesen veszik ezeket, mint a cukrot.
– Nagyon sokféle hajmintám, lábujj és ujjkörmöm van. Emellett arcminták, kéz- és ujjlenyomatok is. Sikerült egy olyan darabot is szereznem, ahol a lábnyomra ráragasztották a körmöket. De még péniszek nyomából is van pár otthon – nyilatkozta ezzel kapcsolatban a Chronnak Sam Mullins gyűjtő.
Az efféle szenvedélynek egyébként Amerikában külön elnevezése is van, mégpedig az, hogy murderabilia (ennek egyik változatáról korábban már a Bors is írt). Mullins úgy került kapcsolatba az egésszel, hogy eleve nem mindennapi foglalkozása van. – Állatpreparátorként a házam amúgy is tele van mindenféle bizarr tárggyal. A halál számomra egy elfogadott dolog – árulta el, aki ebben a körben már annyira ismert, hogy időnként börtönben ülő gyilkosok is küldenek neki hajmintákat és levágott körmöket.
Eric Holler, a floridai Serial Killers Ink munkatársa szintén különös és különleges dolgokról beszélt. – Az egyik legdurvább tárgyam, ami volt, az a sorozatgyilkos John Robinson Mikulás-jelmeze, aki az interneten keresztül ismerkedett a későbbi áldozataival. Durva belegondolni, hogy ez a fickó napközben ebben a kosztümben játszott a gyerekekkel, esténként pedig embereket gyilkolt – mondta Holler.
A True Crime Auction House-nál emellett korábban olyan dolgokat is meg lehetett venni, mint a Rémként ismertté vált női sorozatgyilkos Aileen Wuornos által viselt köpeny, amelyet a kivégzése napjáig hordott a halálsoron. De Charles Manson hajszálait is kínálták már eladásra. (A cikk képei is ezt a két tárgyat mutatják.)
– Be kell látnunk, az embereket mindig is izgatták a gyilkosságok, így a normális hírességeké mellett a bűnözők személyes tárgyai is vonzóak egyeseknek. Persze az áldozatok szemszögéből meglehetősen morbid belegondolni, valaki esetleg még fizet is azért, hogy a szerettüket lemészároló ember dolgait megszerezze – tért ki a gyűjtéssel kapcsolatos érvekre és ellenérvekre Andy Kahan, houstoni ügyvéd.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.