Humoránál volt Írország nemrég megválasztott miniszterelnöke, Leo Varadkar, amikor a kanadai miniszterelnöknél, Justin Trudeau-nál járt látogatóban. Varadkar ugyanis elegáns öltönyéhez élénkpiros, karácsonyi hangulatú zoknit vett fel, amelyen Kanada jelképe, a juharlevél díszelgett. Trudeau-ról pedig köztudott, hogy imád furcsa zoknikban tárgyalni kollégáival.
A kanadai politikus mutatkozott már felemás, a Csillagok háborúja című sci-fi robotfiguráival mintázott zokniban, amikor az olasz kormányfővel tárgyalt. De arra is volt példa, hogy – nem kis botrányt keltve – az iszlám jelképével, a félholddal díszített zoknit húzott. A kanadai miniszterelnök ezúttal viszont egy szokatlanul visszafogott – bár így furcsán ható – csíkos zoknit választott a találkozáshoz Varadkarral.
A politikusok lazasága már más formában is növekszik. Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök például mezítláb, a tengerparton sétálgatva tárgyalt a szintén mezítlábas indiai kormányfővel, Narendra Modival. A lazasági hullámot Barack Obama volt amerikai elnök indította el 2009-ben, amikor rendszeresen zakó és nyakkendő nélkül, ingujjban nyilatkozott és tárgyalt. A stílust többek között David Cameron volt brit kormányfő is átvette.
Nemrégen pedig Brüsszelt uralta el egy új hóbort: az Európai Parlamentben sokan kezdtek el felemás színű zoknit viselni, hogy ezzel felhívják a közfigyelmet a Down-szindrómás gyerekek helyzetére. A magyar politikusok egyelőre nem követik a világtrendet, még a legnagyobb nyári melegben is öltönyben és nyakkendőben járnak dolgozni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.