Egy georgiai pár a nászútján elrabolt és megerőszakolt egy nőt - írja a CBS. A floridai rendőrség szerint a 27 éves áldozat éppen egy szupermarketben vásárolt, amikor a nászútján lévő pár kiszúrta magának. A hölgy éppen kitolatott a parkolóból, amikor mögé álltak, majd miután lehúzta az ablakot, úgy megütötték, hogy eszméletét vesztette.
A harmincas éveikben járó Timothy Lowe és Rashada Horsley ezután a nő kocsijával egy motelbe hajtott, ahol az áldozat kártyát használva kivettek egy szobát, majd ott a sértetett többször megerőszakolták, és a férj, illetve a feleség is orális szexre kényszerítette. A nő végül ki tudott szökni a szobából, majd saját autójával elmenekült a helyszínről.
A pár egy nappal később tartóztatták le, miután egy ruházati üzletbe teljesen meztelenül mentek be. Nem vásároltak semmi, de később - amíg meg nem jelentek a rend őrei - loptak két palackos vizet. A bíró a leginkább azon csodálkozott, hogy a pár mindezt a nászútján követte el. A megerőszakolt nő ellen elkövetett borzalmaktól még a sokat hallott/látott bíró is kiborult. Óvadékot nm állapítottak meg.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.