Fűnyírással csalta el áldozatait a pedofil Hódmezővásárhelyen

Fűnyírással csalta el áldozatait a pedofil Hódmezővásárhelyen

Hódmezővásárhely
PUBLIKÁLÁS: 2017. július 30. 05:30
Munkatársunktól

14 év alatti sérelmére elkövetett szexuális kényszerítés – emiatt vettek őrizetbe egy 66 éves mindszenti férfit a hódmezővásárhelyi rendőrök. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság közölte: az ügyészségen előterjesztést tettek az előzetes letartóztatására.

Sok szülő furcsállja, hogy a férfi eddig szabadlábon lehetett. Ugyanis két éve, egy hasonló eset miatt indult ellene eljárás, ami már bírósági szakban van.

A férfi módszere minden esetben ugyanaz volt. Hirdetést adott fel: fizetségért cserébe kerti munkára, fűnyírásra keresett gyerekeket. A bírósági perben egy 12 éves fiú molesztálása miatt vádolják a nyugdíjast. A srácot az első nap végzett munkájáért kifizette ugyan, de közölte vele, hogy másnap egy közeli településre mennek, és ott is fognak aludni. A fiú később sms-t küldött haza, hogy nem akar tovább ott maradni: a férfi megsimogatta a hasát, belenézett a nadrágjába, majd amikor zuhanyozott, bement hozzá a fürdőszobába meztelenül.

– Egy ismerős kérdezte, hol találtunk diákmunkát, mert az ő fia is dolgozna. Elmondtam. Nézett rám aggódó szemekkel: „Jaj, nem hallottad, hogy erről a férfiról azt beszélik, hogy fiatal fiúkat molesztál?” Nagyon megijedtem – nyilatkozta a kamasz édesanyja a Délmagyarországnak. – Azonnal felhívtam a fiam, és elmondtam, mit hallottam. Nem sokkal később jött az sms, hogy nem akar ott maradni. Felhívtam, de azt suttogta, hogy sms-t írjunk, mert a férfi azt mondta, ki kell kapcsolnia a telefonját. Nem szereti, ha a diákmunkások telefonálgatnak. Kiderült, hogy napközben megkérdezte tőle, nem fáj-e a hasa, és megsimogatta. Majd úgy csinált, mintha véletlenül beleakadt volna az ujja a nadrág korcába, és meghúzta az alsónadrággal együtt úgy, hogy belásson.

Aztán egy kavics fűnyírás közben megütötte a gyerek lábát.

– A férfi megsimogatta, hogy ne fájjon, valósággal babusgatta – folytatta az anya. – A fiamat ez nagyon zavarta. Ké­sőbb, a munka után beküldte a gyerekemet a fürdőszobába tusolni. A fiam kint felejtette a törölközőjét. A férfi akkor udvariasan bekopogott, és beadta. Pár perc múlva azonban anyaszült meztelenül beállt mellé a zuhany alá, és azt mondta: „Fürödjünk együtt”.

Egy most középiskolás fiúnak is állítólag hasonló dolgokban volt része. Ha ez igaz, a férfi hosszú évekre börtönbe ke­rülhet.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.