A Mirror cikke értelmében kevés olyan dolog van, ami annyira kiborítja egy repülő személyzetét, mint diétás kólát kérni. Első hallásra semmi extra sincs abban, ha valaki nem sima kólát, hanem a cikormentes változatot rendeli, ám a stewardessekkel ez nagy kiszúrás.
A cikk szerint ennek oka, hogy míg egy akármilyen szénsavas üdítő kitöltése néhány másodperces művelet, addig a diétás kóla pohárba öntése háromszor olyan hosszú folyamat a fellegekben. A tapasztalatok szerint ugyanis több ezer méter magasban a diétás kóla lényegesen jobban habzik társainál, vagyis nem egyszerű csak úgy pohárba juttatni az italt.
Ennek oka, hogy a levegőben lévő repülőkön kisebb a légnyomás, mint a földön, ennek köszönhetően pedig gyorsabban szabadul fel az üdítőben a széndioxid, vagyis csak többszöri löttyintésre lehet csak egy poharat teletölteni.
"A repülőkön nem olyan a nyomás, mint a földön, akkora a levegő sűrűsége, mint 6-8 ezer méter magasban. Ettől kicsit könnyedebbnek érzi magát az ember a levegőben, és az alkohol is máshogy hat a szervezetre. És ennek köszönhetően a szénsavas üdítők jóval jobban habzanak, mint földi körülmények között, és a legrosszabb a "bűnös" Diet Coke" - mondja a lap által megkérdezett légikísérő.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.