A szokásos, beállított fotók után valami egészen meglepő húzással álltak elő, nem mintha azok nem lettek volna elég hatásosak, de inkább a modell egy barátjának ötletét gondolták megvalósítani, így jelmezt húzott. Az illető ugyanis azt mondta, ha hálószobai fotózást vállal, ahhoz kell egy jelmez, hogy igazás különleges legyen.
Éppen ezért meg is tette, és magára kapott egyet, de nem akármilyet ám, hanem a leendő férje T-Rex kosztümét. S ugyan a dinógúnya igencsak nagy volt rá, azért ő megpróbált csábítóan vonaglani benne az ágyon, de leginkább egy fészkelődő kukachoz hasonlított. A jelenet pedig annyira nevetséges volt, hogy alaposan meghosszabbította a munkaidőt, számolt be a Huffingtonpost.
A dinoszaurusz néhány képen csak egy nyakláncot visel, abban helyezkedett erotikusan. Szerették volna fokozni a hatást néhány kacér, vetkőzős képpel, de a dínó keze sajnálatosan túl rövidnek bizonyult ennek vérehajtásához.
– Minden kocka után le kellett állnom, mert képtelen voltam röhögés nélkül kibírni – mondta a jó hangulatú fotózásról Kissy Spicer, a menyasszony fényképész barátnője.
S hogy mit szólt a vőlegény a meglepetéshez? Aki egy ilyen jelmezt tart bármilyen okból is a szekrényében, talán hűlt el különösebben a bizarr képek láttán sem.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.