A Balogh Tészta Zrt. új üzemének avatóünnepségén vett részt Orbán Viktor miniszterelnök. Ott volt a tévés szakács Sági Szilárd is, aki éppen egy tésztát főzött a közönségnek, mire a kormányfő odaállt és kíváncsian méregetni kezdte, mi is készül. Sági azonnal próbálta befogni, amit Orbán először megpróbált elhárítani, feleségét idézve azt mondta: „főzni csak egy ember tud, ketten nem lehet”. Aztán csak beállt a miniszterelnök, de azért előtte biztonságból levette a nyakkendőjét.
Orbán először cukkinit hámozott, aztán a tésztát kavargatta, hagymát öntött bele és egy konzervet is kinyitott – látható a Facebook-oldalára feltöltött videóból.
A végén még megkóstolták persze, azt mondta, mindenkinek ajánlja, mert „nagyon jól sikerült”, bár az első pillanatban nem ezt lehet leolvasni az arcáról. Igaz, az is lehet, hogy ő jobban szereti a klasszikus ízeket: pörkölt, kolbász (amit akár saját kezűleg el is készít), esetleg egy-egy kebab, a parlamentben pedig csoki.
De egyébként videón se most lehet látni először Orbán főzési tudományát, egyszer saját házában, a családja körében mutatta be, talán még emlékeznek.
A címben idézett gaolást pedig itt nézheti meg.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.