Drasztikus lépésre szánta el magát a büdös nő

Drasztikus lépésre szánta el magát a büdös nő

PUBLIKÁLÁS: 2017. július 12. 21:00
Bors

A 31 éves Aremilda dos Santos betegsége - hiperhidrózis  - miatt naponta ötször fürdött, de így is visszataszító volt a testszaga. A brazil anya több mint egy évtizedet szenvedett a testszaga miatt, és végén már társaságba se nagyon járt, mert annyira csontig hatolóan büdös volt - írja a Daily Mail.

A nő elmondta, hogy férjével is csak a zuhany alatt tudott már csak szeretkezni. A kisfia volt az egyetlen, aki az arcába mondta: büdös. Az anyának ez volt a végső lökés. Úgy döntött, ő már tényleg mindent megtett azért, hogy semlegesítse a testszagát, és mindannyiszor hiába próbálkozott, viszont az orvosokhoz még nem fordult a bajával, akik lehet, hogy tudnak rajta segíteni.

“Egy átlagos ember, ha dezodort használ 48 órán tart a hatása. Nekem 48 percig jó” - mondta Santos. 13 évig folyamatosan átöltözött, az összes felsője ennek ellenére sárga foltos volt a hónaljánál, és ha társaságba ment, a szaga miatt még a stresszizzadás is megindult nála, úgyhogy tényleg nehéz volt vele egy helyiségben tartózkodni.

A manikűrösként dolgozó asszony még aznap felkereste a bőrgyógyászt, amikor a fia beszólt neki. A nő verejtékmirigyeit eltávolították a hónaljából, így gyakorlatilag ma már nem is izzad ott. “Emlékszem, amikor anyám ordibálva bevitt a fürdőszobába és nekiesett a hónaljamnak szivaccsal. Azt mondta, azért vagyok büdös, mert nem mosakszom rendesen. Ez nem volt igaz” - emlékezett vissza szomorúan az anya.

A nő ezután olcsó felsőket kezdett venni, mert azokat egy hordás után ki merte dobni, aztán hámlasztókrémekkel próbálkozott, miután egyik dezodor sem vált be. Később vécépapírt tett a hóna alá, hogy felszívja az izzadságot, de ehhez a módszerhez csak akkor folyamodott, ha nem tudott hazamenni zuhanyozni. Számos technikát kitalált arra, hogy ne érezzék a testszagát.

Férjével a megismerkedésük után kizárólag akkor bújt össze, miután lezuhanyzott. Annyira jól el tudta leplezni a betegségét, hogy a házasságig nem derült ki a férj számára, hogy ő büdös. Később már elkapott néhány szófoszlányt, amelyben a férje arról beszélt, hogy valami büdös van a lakásban, de nem jött rá, hogy Santosból árad. Terhesen kizárólag a zuhany alatt szerelmeskedett a férjével, mert akkor jóval büdösebb volt, mint egyébként. Egy napon a férj kinyitott a nő ruhásszekrényét és az éktelen szag arcon csapta. Meg volt döbbenve, de csak annyit kérdezett, hogy nem kéne e erősebb mosószert használni. Donisete nem akarta neje önbizalmát a földdel egyelővé tenni, mert azt látta, tudta, egyébként sem túl magabiztos az asszony.

A bőrgyógyászok először krémeket adtak neki, de ezek egy év használata után sem szüntették meg a problémát, cserébe hólyagos lett a bőre. Ezt követően botox injekciót javasoltak vagy a verejtékmirigyek eltávolítását. Az utóbbit fedezte a biztosítása, az előbbit nem, így természetesen az olcsóbb megoldás mellett döntött. “Fél órás műtét volt. 15 nappal később életemben előszőr száraz volt a hónaljam. Végre át tudtam ölelni a gyerekem és a férjem anélkül, hogy ők visszatartották volna a lélegzetüket.”

Az asszony 5 éve boldog és azért beszélt most a betegségéről, hogy a hasonló problémákkal küzdőknek segítsen. “Az orvos mondta, hogy a verejtékmirigyek eltávolítása után, lehet hogy máshol erősebben fogok izzadni mint korábban. A hasam körül általában nedves vagyok, de ennek nincs szaga. Ez csak egy kis kellemetlenség a korábbi tünetekhez képest” - tette hozzá Santos.

A túlzott izzadás kiváltó okai:

Valószínűleg a központi idegrendszer hibás működésében a kulcs. Az izzadás lehet általános egy családon belül, azonban generációkat átugorva is öröklődhet. Különböző a hormonháztartást érintő változások idején (pubertáskor, terhesség, átmeneti évek) fokozódhat az izzadás, azonban vissza is térhet (ritkábban) normális szintre. 

A hiperhidrózis nagy mennyiségű izzadás termelődését jelenti, ami vagy bizonyos testrészekhez kötődik (lokális), vagy az egész testet érinti (generalizált), anélkül, hogy a fiziológiai, tehát a normál szabályozó mechanizmusok működésbe lépnének. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.