A tegnap megjelent „Lánya előtt ütötték meg az édesanyát” című cikkünkben – az édesanya állítása alapján – azt írtuk, hogy a felháborító események után a rendőrök nem mentek ki a helyszínre, mondván, úgysem tudnak mit tenni. A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleményben cáfolta az anya állítását. A rendőrök megjelentek a helyszínen, ahol megtették a szükséges intézkedéseket, végül garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak nyomozást. Kiderült: mindkét fél a helyszínen megvárta a kiérkező rendőröket, de a történtekről eltérően nyilatkoztak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.