Üzenettel küldik el a kémprogramot – a magyar állam is vehetett belőle

Üzenettel küldik el a kémprogramot – a magyar állam is vehetett belőle

kém
PUBLIKÁLÁS: 2017. június 24. 09:30
Munkatársunktól

Magyarország is bevásárolhatott abból a kémprogramból, amit az izraeli NSO Group értékesít, és amit a terroristák kiszűrése mellett újságírók, civil aktivisták, politikai szereplők megfigyelésére is használnak. Az amerikai Huffington Post cikkében azt ír­ja, hogy az izraeli vállalkozás kizárólag kormányzati szervekkel üzletel. Az NSO Group még korábban határozottan elutasította a vádakat – miszerint technológiáját politikai célokra használnák fel –, állítják, törvényes keretek kö­zött értékesítik a programjaikat.

Egyszer már lebuktak

Az Index három éve írt arról, hogy egy angol cég Magyarországnak is eladta az internetes böngészőnek álcázott FinSpy nevű kémprogramot. Ezt eredetileg bűnügyi megelőzésre találták ki. Aztán kiderült, Bahreinben demokrá­ciapárti aktivisták ellen használták.

A kanadai kiberbiztonsági csoport, a Citizen Lab jelentése sze­rint ugyanakkor a cég programjait a kormányok gyakorlatilag arra használják, amire akarják. Több újságíró és aktivista felvette korábban a kapcsolatot a kanadai csoporttal, akik telefonjaikra több gyanús üzenetet is kaptak. Később kiderült, az üzenetek hátterében az NSO Group kémprogramja áll. A kanadai csoport újabb jelentésében biztosra veszi, hogy a kétes kémprogramot Magyarország mellett olyan or­szágok is beszerezték, mint Tö­rökország, Szaúd-Arábia vagy Üzbegisztán.

Csípős

Most, hogy Magyarországon már mindenkit átláthatóságra köteleznek, a magyar kormányzat következik, hogy kiterítse a lapjait. Huszti Zoltán

Hogyan működik? Akit meg akarnak figyelni, az kap egy üzenetet a telefonjára, és ha erre válaszol, aktiválódik a kémprogram. Ezután pedig minden adatot, SMS-t és e-mailt meg tudnak figyelni.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.