Aktuális

Titkos levélíró vállalta magára a lúgos támadást

M. S.

Létrehozva: 2017.06.07.

1547 napja maró lúggal öntötték le Renner Erika nemi szervét, a megvádolt orvos pere évek óta tart. Ki gondolta volna, hogy még tartogat egy meglepetést az országos érdeklődés övezte ügy?

Forrás: Zsolnai Péter

A harmadfokon eljáró Kúria nem hirdetett ítéletet tegnap, a tanács jövő héten hozza meg döntését a lúgos doktorként elhíresült Bene Krisztián ügyében. A tárgyalóban ezúttal is nagyszámú kö­zönség foglalt helyet, és mindenki elképedve hallgatta, amikor az ügyész perbeszéde előtt közölte: egy névtelen levelet kaptak, amelyben az anonim levélíró magára vállalta a bűncselekményt. Az ismeretlen személy a kézzel, végig nagybetűkkel írt levélben azt állította, hogy 2012. augusztusa előtt valaki megbízta őt a Renner Erika elleni támadással. A levél tartalmából egyéb nem hangzott el, a Fővárosi Főügyészség június 2-án nyomozáskiegészítést rendelt el.

Mindazonáltal a levélnek aligha lesz jelentősége a jövő heti ítélethozatalnál. Az ügyész a másodfokon kiszabott kilencéves börtönbüntetés súlyosbítását kérte. Renner Erika jogi képviselője is felszólalt, kiemelte: 1547 napja olyan bűncselekmény történt, amely előtte Magyarországon még soha.

– A közvéleményt sokkolta a cselekményben rejlő gonoszság. Ám a védekezésben rejlő gátlástalanság talán még felül is múlja a bűncselekményben rejlő gátlástalanságot, aljasságot – magyarázta a jogász, aki a tárgyalás után úgy vélekedett: valószínűleg sosem lehet majd bebizonyítani, hogy kitől származik a hirtelen előkerült, névtelen beismerő levél.

Bene Krisztián ügyvédje szerint azonban semmi sem tá­masztja alá védence bűnösségét, és azzal sem ért egyet, hogy Renner Erika sérülései életveszélyesek voltak. 

A perbeszédek elhangzása után Bene az utolsó szó jogán tagadta, hogy ő öntötte le lúggal volt szeretője, Renner Erika nemi szervét.

– Kérem a bíróságot, hogy mentsen fel, mert nem én követtem el a bűncselekményt. A sértett és a társadalom érdeke is az, hogy megtalálják az igazi elkövetőt. Világ életemben értelmetlennek találtam a bosszút. Miért állok most mégis itt? Mert nem volt jobb ötlete a rendőrségnek – magyarázta a volt kórházigazgató.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17128628_auto_resized.jpg
origo.hu

Ez a tökéletes testű hawaii szörföslány a kegyetlen UFC-harcos párja - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27092_resized.jpg?avcount=1713187513
origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17129870_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Amikor Évikém elment, akkor azt hittem, mindennek vége” – Leblanc Győző másfél évvel párja elvesztése után újra boldog

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17126662_auto_resized.jpg
vg.hu

Magyar autópályák: csak most terjed el az a szokás, amit a KRESZ is előír, de Nyugat-Európában már több évtizede működik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17110356_auto_resized.jpg
ripost.hu

Közleményt adtak ki a Házasság első látásra című műsorról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17128211_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Teljes útzár, súlyos baleset történt ebben a magyar városban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27091_resized.jpg?avcount=1713187513
origo.hu

Kínos dolog történt a TV2 bombázójával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17063274_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17118371_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hátborzongató: 300 éves festmény a bizonyíték az időutazásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17124255_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kitálalt a világbajnok, Milák féltve őrzött titkáról csak kevesen tudhatnak

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/pDa-7t6cqidMG4eaMhVUSepv4POT38EsRqmZCQ-Kouc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNlYmY1ZTUxOGVjMzQ0ZmM4OGI0YjcxYmU4M2JlODQ0.jpg
Csoda

"Elbúcsúzott tőlem, nem értettem, miért" - banális baleset miatt bénult le Patrik, azt mondták neki, sose fog járni

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/s6DfEiTMZk81cAp5F6AFtW15V4CPfeCGLV1-wz9kbFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQ3YjdlOTI2NzE0NTRhYmJiZTYwZTJkMzg1ZDVlMzlj.jpg
baleset

Teljes szélességében lezárták a budapesti útszakaszt: áll a forgalom a fővárosban