Aktuális

Teklát eksztázisba hozta Kincsem: felkerült a bőrére is!

F. Zs.

Létrehozva: 2017.06.01.

Minden idők egyik legnépszerűbb hazai filmjének komoly rajongótábora van, akadnak olyanok, akik négyszer-ötször is megnézték egymás után a moziban. Hogy a Kincsem iránti rajongás milyen mértéket ölt az országban, azt jól mutatja Tomsics Tekla története, akire olyan nagy hatással volt a film, hogy a paripa nevét magára tetováltatta.

– A bemutató napján néztem meg először a filmet, óriási hatással volt rám – meséli a hölgy a Borsnak. – A film után az embe­rek állva tapsoltak a teremben, elképesztő hangulat volt. Ezután elvittem a családtagjaimat és a barátaimat is egyesével (ötször láttam), és minden alkalommal ugyanaz a felemelő érzés kerített hatalmába. Ez a film minden elemében magyar, igazi nemzeti kincs, minden túlzás nélkül jó érzés magyarként megnézni. A tetoválással az volt a célom, hogy reggelente, amikor felkelek, ugyanaz a kellemes érzés járja át a lelkem, mint amit a moziban éreztem. Ez egyébként bejött – mondja Tekla. – Az ébredésem után az első, amire rápillantok, a karom, és boldoggá tesz, amit látok. 

Ötszázmillió forintos bevétel

Már most kimondhatjuk: minden idők legnagyobb bevételét hozó filmje lett a Kincsem. A mozit két és fél hónap alatt 382 ezren látták, a bevétel pedig már most elérte az ötszázmillió forintot. A rendező, Herendi Gábor persze nagyon elégedett. – Nagy örömmel tölt el, hogy ilyen sikere lett a filmnek, ez egyébként valahol minket is meglepett – mondja Herendi. – Természetesen tudtuk, hogy jól sikerült a produkció, de a nézők reakcióit nehéz kiszámítani, a lelkesedésük minden várakozásunkat felülmúlta.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192727_auto_resized.jpg
origo.hu

Baloldali családból jött, és most hazament a baloldalra Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27807_resized.jpg?avcount=1714988712
origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17180398_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hét csillagjegy, akire nagy változások várnak májusban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190673_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Megérkezett a „szakértő”!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192114_auto_resized.png
metropol.hu

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192610_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Itt az újabb „elszigetelt eset”, ezúttal châteauroux-i módra – statisztikákkal fűszerezve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27808_resized.jpg?avcount=1714988712
origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187827_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Akikre mindig számíthatsz: ez a 3 csillagjegy a legmegbízhatóbb mind közül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189714_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elpusztul a világegyetemünk, a Nagy reccs lehet mindennek a vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17183668_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Szakított a vőlegényével! Megszólalt Marics Peti állítólagos barátnője - Exkluzív

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189698_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„A szemembe hazudott!” – kipakolt Majkáról a Sztárban Sztár leszek! felfedezettje

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/hKEVzmPGk460qHOBbYIsxWREOb6uP7seusG3pw3etYo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkxYTQ4ODU1Mjk0YzQ4M2FhOGVmNWRjYzI2MGQ2NzVm.jpg
Elveszett

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika