Aktuális

Sokkolta a megerőszakolt anyát, ahogy a rendőrök bántak vele

Bors

Létrehozva: 2017.06.25.

A Daily Mail online kiadása írta meg egy brit anya történetét, aki felháborodottan mesélte el, mi történt vele törökországi nyaralása alkalmával. A 48 éves meg nem nevezett nő 20 éves lányával Marmaris üdülőhelyen töltötte szabadságát, amikor egy este ismeretlenek megerőszakolták.

Az anya elmondása szerint egy átszórakozott este  után találkozott két férfival, akik közül az egyikkel összemelegedett. A férfi, aki a hírek szerint az egyik vendéglátóhely pultosa volt, felinvitálta a nőt a lakásába, ám amikor az nemet mondott, kitépte a kezéből a táskáját, és elszaladt. A nő utána rohant, egy épületnél utol is érte, ám a férfi a további menekülés helyett ellene fordult, és meg is erőszakolta.

A brit anya elmondása szerint a történtek után azonnal a rendőrséghez fordult, ám nem az történt, amire számított. Ugyanis a rendőrök közel sem voltak együttműködőek, azonnal megszondáztatták a nőt, és mivel ittas volt, szavait kételkedve fogadták.

Számon kérték rajta, hogy egyetlen körme alatt sem volt nyoma annak, hogy közelharcot vívott volna a közelmúltban, ugyanakkor nem foglalkoztak a nő testén több helyen is látható külsérelmi nyomokkal. A nő felháborodott, ám végül még csak eljárás sem indult az ügyben, mert egy nyomozó a megtekintett köztéri kamerafelvételeken kiszúrta, hogy a nő korábban megfogta a férfi kezét, sőt, csókot is váltottak.

"Világos volt a gondolatmenetük. Ha ittál, akkor megerőszakolhatnak, és ez így rendben is van. Nagyon fel voltam háborodva. Úgy bántak velünk, mint valami szeméttel, pedig mi jelentettünk be egy bűnügyet" - mondta magából kikelve az asszony.

A török hatóságok hivatalosan jelezték, hogy az ügyben a rendőrség minden bizonyítékot elküldött az ügyészségnek, amely azonban nem emelt vádat az ügyben. A brit külügyminisztérium folyamatosan figyelmezteti a török üdülőhelyekre utazókat, hogy fokozottan figyeljenek, mert nem ritkák a nyaralók elleni szexuális támadások.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193655_auto_resized.jpg
origo.hu

Alexandra Daddario egy szál semmiben edzi a tökéletes testét - fotók, videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27843_resized.jpg?avcount=1715057110
origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17180398_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hét csillagjegy, akire nagy változások várnak májusban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195028_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Fordulat Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó balesete ügyében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195142_auto_resized.png
metropol.hu

Özönlenek a gratulációk! Gömöri András Máté öröme nem is lehetne nagyobb

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193591_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A pesti éjszakából ismert biztonságiakkal védi magát Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27844_resized.jpg?avcount=1715057110
origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188271_auto_resized.jpg
travelo.hu

Mintegy 70 utas lett rosszul a Frankfurtba tartó gépen

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715057110
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715057110
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715057110
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?