Első alkalommal engedtek be tévéstábot egy “testfarmra” Ausztráliában: az Új-Dél-Walesben található Yarramundiban található az a kutatási terület, ahol holttestek tucatjai hevernek sorokban egymás mellett a szabadban - méghozzá direkt. Így vizsgálják ugyanis a tudósok a különböző hatásoknak kitett testek bomlási mértékét. Ezzel - úgy vélik - közelebb kerülhetnek a gyilkossági és eltűnési ügyek megoldásához, a különböző állapotban megtalált testek beazonosításához.
A farmon, amit Shari Forbes professzor vezet - akire gyakran a “Holtak királynője” névvel hivatkoznak - egyébként olyan embereken kísérleteznek, akik a tudománynak ajánlották fel a testüket a haláluk után - emellett számos disznótetemet is látni (miután a sertések biológiája sokban hasonlít az emberekéhez). A testeket védőketrecben helyezik el a területen, hogy az állatok ne hordják szét őket.
A farmon járó filmesek egyébként az erőteljes, orrfacsaró bűz mellett legyekről, csupasz csontokról, elfolyósodott emberi részekről számoltak be...
Az ehhez hasonló testfarmok ötlete először a hetvenes években merült fel, amikor a tudósok szembesültek azzal a ténnyel, hogy nincs túl sok ismeretük arról, miként is mennek végbe a holttestek lebomlási folyamatai - írja a Mirror. Az Egyesült Államokban mára számos ilyen kutatóterület üzemel, amik egytől egyig bizonyították már hasznosságukat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.