Az utolsó pillanatban tudtunk jegyet szerezni a koncertre, amire édesanyámmal mentem. Már jóval a kezdés előtt megérkeztünk, mivel szerettem volna a lehető legközelebb kerülni a színpadhoz. Végül a második sorig sikerült előreverekedni magunkat – büszkélkedett a Borsnak Pali. A fiú tudta jól, hogy a banda frontembere az első szám közben rendszeresen kiválaszt a közönség soraiból egy szerencsést, akit felhív maga mellé egy rövid éneklés vagy gitározás erejéig.
– Ordibáltam, mutogattam, anyukám pedig a retiküljével hadonászott. Nem tudom, hogy ezért-e, de végül én voltam az a mázlista, akire Billie Joe Armstrong rámutatott – magyarázta.
A következő pillanatban már a színpadon találta magát tizenháromezer ember előtt. Egy rövid éneklés és a közönség hergelése után egy ölelést is kapott.
– Az óriási adrenalinlöket még az izgalmamat is elnyomta. Felejthetetlen élmény volt, még most sem akarom elhinni, hogy megtörtént – lelkendezett a fiatalember, aki egyébként szintén énekesi babérokra tör.
A Green Day-jel ellentétben a sztárok többnyire beépített rajongókkal dolgoznak. A világhírű énekesnőről, Kylie Minogue-ról például kiderült, hogy a néhány évvel ezelőtti budapesti koncertjén egy előre leszervezett brazil fiút hívott fel magához közös szelfire.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.