Emberen végezhető kutatás szabályainak megszegése bűntettel gyanúsít a rendőrség egy budapesti orvost. A BRFK kommunikációs osztálya közölte: a nyomozók a napokban befejezték az ügyet, és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldték tovább az illetékes ügyészségnek.
A rendőrség közlése szerint a feljelentést két nő tette 2016 februárjában, amikor egy budapesti magánrendelőben Dr. P. L. Gy. egy olyan koleszterincsökkentő injekciót adott be a 74 és a 77 éves nőnek, amely semmilyen klinikai vizsgálatra, vagy forgalomba hozatalra vonatkozó engedéllyel nem rendelkezett. A „koleszterin-ellenes antitest” nevű oltást a 71 éves orvos intravénásan adta be a pácienseknek, akik ezért fejenként 120 ezer forintot fizettek. A betegek vérnyomás problémával mentek az orvoshoz, akiről a pesterzsébeti piacon hallottak.
A tanúk egybehangzóan úgy nyilatkoztak, hogy a kezelések után semmilyen pozitív hatást nem tapasztaltak, ezért fordultak a rendőrséghez. A nyomozás során kiderült, hogy ugyanez a doktor két másik embernek is adott be ebből az injekcióból.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.