Bármilyen fáradtan ér is haza az ember, egy feltört zár látványa azonnal kiűzi az álmot a szeméből. A Bors összegyűjtötte, hogy ilyen esetben miket tegyünk és milyen sorrendben, s tippeket is kínálunk a megelőzésre.
Egy kivétellel tilos bemenni
Betörést észlelve sokan aggódva lépnének be az otthonukba, hogy mielőbb szembesüljenek a rettegett helyzettel, és felmérhessék a károkat, ám a rendőrség több okból is azt tanácsolja, maradjunk kívül, és azonnal hívjuk a 112-t. Így ugyanis nem semmisítjük meg a betörő által esetlegesen hátrahagyott nyomokat, továbbá nem kizárt, hogy a bűnöző továbbra is az ingatlanban tartózkodik, és hogy menekülése során fizikai erőszakot alkalmaz. Egyetlen esetben indokolt behatolni: ha emberéletet közvetlenül fenyegető veszélyt észlelünk.
Fékezzük a kíváncsiságunkat!
Ha megtörtént a baj, segítsük a kiérkező rendőrök nyomkutató, adatgyűjtő munkáját azzal, hogy nem türelmetlenkedünk, hanem megvárjuk, amíg engedélyezik a belépésünket az ingatlanunkba, és felmérhessük a vagyoni hátrányt, valamint a rongálással okozott kárt. Bizakodásra adnak okot a statisztikai adatok: 2015-ben az előző évhez képest a lakásbetörések kapcsán az eredményes nyomozások aránya 19,3 százalékról 24,1 százalékra nőtt.
Amikor tényleg szükséges a papírmunka
A nyomozó hatóság a sértettnek tájékoztatást és segítséget nyújt az állami és civil áldozatsegítő szolgáltatásokról, azok elérhetőségéről, amelyhez igazolást állít ki. A biztosítóval történő kárrendezés érdekében – a betöréses lopás kapcsán folyamatban lévő eljárás ügyszámának megjelölésével és leírásával – a rendőrség igazolást állít ki. Utóbbi fontos lehet többek közt a bejárati ajtó helyrehozatala szempontjából, mivel arról és az ingatlan esetleges őrzéséről a károsultnak kell gondoskodnia.
Apró trükkök a megelőzésért
Sok mindent kiolvashat a postaládáról vagy a névtábláról a betörő. Ezért ne tüntessük fel a végzettséget, a címet, amelyekről a vagyoni helyzetre lehet következtetni. Az egyedül élők a saját biztonságuk érdekében csak a vezetéknevüket írják ki, s kerüljék az özvegy meghatározást! Ha elutazunk nyaralni, kapcsoljuk ki a csengőt, így nehezebben ellenőrizhető, hogy üres a lakás. Nyaralás idején érdemes megkérni egy megbízható szomszédot vagy rokont, hogy időnként ürítse a postaládánkat. Baj esetére adjuk meg neki az elérhetőségünket.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.